Súlyos dilemma gyötri a magyar embert. Nem tudja elgondolni, hogy a város előkelő villanegyedeiben miért virít minden harmadik-negyedik elegáns ház, cifra palota levélszekrényén az a felirat, hogy: POST. Amikor először szembesült a rejtélyes postaládák sokaságával az egyik villanegyedben sétálgatva, arra a következtetésre jutott, hogy külföldiek a háztulajdonosok.
Célszerűnek tűnő felismerések
Idejöttek, megvásárolták a maguk palotáját, erődítményét, s pusztán megszokásból - elfeledve, hogy most már egy másik országban élnek - rendelték meg a furcsa feliratú ládikókat. De az is lehet, hogy azért cselekedtek így, mert éppen külföldiségükkel szeretnének kérkedni egy kicsit. Ki tudhatja?
Akárhogy is, a magyar ember megnyugodott, hiszen biztos volt benne, hogy sikerült megfejtenie a súlyos, a már-már idegtépővé előlépő talányt. Hamarosan kiderült azonban, hogy a sziklaszilárdnak tűnő megoldás mégsem állja meg a helyét. Amikor ugyanis a magyar ember tüzetesebben szemügyre vette a házak névtábláit, rá kellett döbbennie, hogy a tulajdonosok egytől-egyig magyar emberek, akárcsak ő maga.
Akkor meg a postások külföldiek, villant át a magyar ember agyán a célszerű felismerés. Más magyarázat nem lehet! Nyilvánvaló, hogy amikor a háztulajdonosok megneszelték, hogy külföldi postásokat vezényelnek a negyedbe, azonnal cselekedtek.
Haladéktalanul POST feliratú levélszekrényeket rendeltek és szereltettek fel a kerítéseikre, hogy segítsék az idegenbeli dolgozók munkáját, s hogy ők maguk biztosan megkapják a nekik címzett küldeményeket. Mert ki tudhatná azt még csak elképzelni is, hogy hová hajigálná a tanácstalan külföldi munkaerő a fontos leveleket, értesítéseket, miegyebeket a szép, nagybetűs útmutatók nélkül?
Újabb tévedés
Ismét megnyugodott hát a magyar ember, hiszen most már megingathatatlanul biztos volt benne, hogy végre rátalált a helyes válaszra. Csakhamar kiderült azonban, hogy ezúttal is tévedett. További sétájában ugyanis jócskán találkozott olyan postaládákkal is, amelyekre az volt írva, hogy: Levél, újság. Vagy egyszerűen csak az, hogy: Posta.
Hát mit mondanak ezek a szavak egy külföldi postásnak? Alighanem semmit, adta meg maga magának a kijózanító feleletet a magyar ember. Akkor meg már végképp tudta, hogy ez az ötlete se ér fabatkát sem, amikor olyan alkotmányokat fedezett fel itt-ott, amelyekre semmi nem volt írva, mégis tudhatta még a félnótás járókelő is róluk, hogy nem mások, mint postaládák.
Őrület, csóválta ezek után értetlenül és tehetetlenül a fejét a magyar ember, s - mert más megoldás nem jutott eszébe - feladta a küzdelmet. Még mostanában is el-elrágódik a különös jelenségen, őrlődik is olykor egy kicsit, de azt azért nem lehet állítani, hogy se éjjele, se nappala. Mindenesetre az előkelő villanegyedeket messziről elkerüli.
