Rápli Róbert Kőszegen sem tudott csak karnagy maradni

A szüreti fúvóstalálkozón mindkét minőségében köszöntötték a Tisza politikusát.

Rápli Róbert szerint ünnep számára minden alkalom, amikor a idén 120 éves Szentgotthárd Város Koncert Fúvószenekarával színpadra állhat. A zenekar karnagya Facebook-posztjában azt írta, a Kőszegi Szüreten és Fúvóstalálkozón nagyjából negyed évszázada vesznek részt.

Az áprilisban országgyűlési képviselővé választott Rápli ezúttal szívesebben maradt volna inkognitóban, és „csak” zenekarvezetőként vett volna részt a rendezvényen. Kőszeg polgármestere azonban a fesztivál megnyitóján nemcsak fúvóskarnagyként, hanem országgyűlési képviselőként is köszöntötte.

Rápli Róbert via Facebook.com

A művelődési központ igazgatója pedig azzal konferálta fel, hogy „végre van képviselete az Országgyűlésben a fúvószenének”.

Rápli, aki az Országgyűlés Művelődési Bizottságának tagja, azt írta: maga is fontosnak tartja az amatőr művészeti csoportok támogatását, ezen belül pedig kiemelten a fúvóskultúrát.

A képviselő-karnagy szerint jó volt ismét Kőszegen lenni, és külön megköszönte a vendéglátást.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra