Rendes ember: 200 millió forintért nyaraltatott családokat a Mészáros Csoport

Az ingyenes üdültetést elsősorban a koronavírus-járvány ideje alatt nehéz helyzetbe került családok vehették igénybe.

Idén nyáron több mint 570 rászoruló nagycsalád és egyszülős család nyaralhatott a Mészáros Csoport támogatásával. Az ingyenes üdültetést elsősorban a koronavírus-járvány ideje alatt nehéz helyzetbe került családok vehették igénybe - írja a kormányközeli MTI.

A csoport pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kétszázmillió forint értékű felajánlásnak köszönhetően a családok július közepétől szeptember közepéig félpanziós ellátás mellett Zalakaroson, Gyulán és a Balaton partján nyaralhattak 5-7 napos turnusokban. Gyulán és Zalakaroson 1079 embert, 176 egyszülős családot és 103 nagycsaládot, a balatoni kempingekben pedig 1198 embert, 295 családot láttak vendégül.
Mészáros Lőrinc
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A program koordinálásában részt vett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ is. A sikerre tekintettel a Mészáros Csoport jövőre is folytatni szeretné az ingyenes üdültetési programot - írták.

És ez még nem minden

A közlemény szerint Tóth Krisztina, a csoport kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a csoport a koronavírus-járvány idején több formában is segített.

Az MKB Bank Nyrt. áprilisban egymilliárd forintot adományozott az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos kormányzati intézkedések elősegítésére, a Fejér B.Á.L. Zrt. 25 millió forintot utalt a Hársfalevél Ápolási Intézet és Nyugdíjas Ház működési költségeire.

A csoport továbbá inkubátort adományozott a koronavírusos vagy fertőzésgyanús édesanyák koraszülöttjeinek szállítására, az M1 Flotta jóvoltából pedig Mészáros Lőrinc egy-egy gépjárművel segítette a Biatorbágy-Herceghalom és Felcsút polgárőreinek munkáját - olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek