A 19. század végén Vas és Zala vármegye cigány közösségeiről még erősen élt az a kép, hogy vándorló, a társadalmon kívül élő csoportok voltak. A „ Kerülőutakon – Az osztrák–magyar határ 20. századi története” című tanulmánykötet (amelynek szerkesztői Murber Ibolya és Nagy Adrienn) azonban ennél jóval árnyaltabb képet rajzol. Mint Horváth Nándor Zsolt tanulmánya írja, a romák többsége ekkorra már letelepedett, dolgozott, és valamilyen módon beágyazódott a helyi közösségekbe – még ha sokszor annak a peremén.
Kevesen voltak, de jellegzetesek
A számok önmagukban is sokat elárulnak. Zalában a cigány lakosság aránya az egy százalékot sem érte el, Vasban is alig volt efölött. A teljes történelmi Magyarország roma népességéhez képest is csak kis részről beszélünk. Mégis, a jelenlétük a mindennapokban érzékelhető volt, és sokszor erősebben megjelent a korabeli félelmekben, mint amennyire az indokolt vagy valós lett volna.
A vándorló életmód képe is inkább csak leegyszerűsítés volt. A század végére a legtöbben már nem vándoroltak: falvakban éltek, sokszor elkülönült településrészeken, bár Zalában gyakoribb volt az együttélés a nem cigány lakossággal. A „külön, de jelen” helyzet sok közösség mindennapjait meghatározta.
Leggyakrabban kovácsok, teknővájók, zenészek, napszámosok, lókereskedők voltak
A megélhetést főként azok a munkák adták, amelyekre a helyi társadalomnak szüksége volt, leggyakrabban kovácsok, teknővájók, zenészek, napszámosok, lókereskedők voltak. Ezek nem a gazdaság központi ágazatai voltak, inkább annak peremén helyezkedtek el – de fontos szerepet töltöttek be. A század végére azonban ez a világ lassan átalakult: az iparosodás és a modern gazdaság sok hagyományos mesterséget háttérbe szorított.
Külön helyet foglaltak el a cigány zenészek. Ők voltak azok, akiket a többségi társadalom is gyakran elismert, sőt sokszor kifejezetten keresett. A korabeli sajtó is elismerően írt róluk, a társasági élet részei voltak. Ez azonban inkább kivételnek számított.
Már akkor is nehezebb körülmények között éltek
A roma közösségek nagy része jóval nehezebb körülmények között élt. A bizonytalan munkák, az alkalmi jövedelmek és a szegénység sokak mindennapjait meghatározta. Nem volt ritka a koldulás sem, mint túlélési forma.
Az iskolázottság terén még nagyobb volt a lemaradás. Bár a tankötelezettség ekkor már létezett, a cigány gyerekek sok helyen nem jutottak be az iskolákba, vagy csak nagyon kis arányban vettek részt az oktatásban. Ahol viszont igen, ott a források szerint nem volt különbség a teljesítményükben – a különbséget inkább a hozzáférés hiánya okozta.
Beskatulyázták őket
A korabeli sajtó és közgondolkodás gyakran negatív képet festett róluk, főleg a vándorláshoz és a bűnözéshez kötve őket. A statisztikák viszont ennél árnyaltabb képet mutatnak: sok közösséget kifejezetten rendezettnek vagy problémamentesnek írtak le a korabeli források.
A század végére egyre erősebb lett az asszimiláció is. A cigány közösségek többsége magyar anyanyelvűvé vált, sokan elveszítették korábbi nyelvüket és kulturális jegyeiket is. Ez azonban nem járt együtt a társadalmi különbségek eltűnésével: a peremhelyzet sok esetben megmaradt.
A 19. század végi Vas és Zala megye cigány közösségei így egyszerre voltak részei a helyi társadalomnak, dolgoztak, kapcsolódtak a többséghez, de sokszor mégis annak a szélén maradtak – és ez a kettősség már akkor is meghatározta a róluk alkotott képet.
