Rózsaszínt hánytak a gyerekek: tarolt egy vírus a zánkai Erzsébet-táborban

96 gyerek és három felnőtt kapta el a vírust, többségüknek enyhe tüneteik voltak, de az egyikük kórházba került.

Egy hányást, hasmenést okozó vírust kaptak el 99-en a zánkai Erzsébet-táborban – számolt be az RTL. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ megerősítette, hogy a zánkai Erzsébet-táborban volt tömeges emésztőrendszeri járvány tört ki július végén, ugyanakkor országos járványról nincs szó*. A laborvizsgálat szerint calicivírus okozta a járványt.

96 gyerek és három felnőtt kapta el a vírust, többségüknek enyhei tüneteik voltak, de az egyikük kórházba került. Egy korábbi TikTok-videóra hivatkozva arról is beszámolt a televízió, hogy többen rózsaszínt hánytak valamilyen gyümölcslevestől, mások szerint a hamburger és a krumpli is romlott volt.

Az egyik szülő beszámolója szerint a vírus még múlt héten is tombolt. A Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány közölte, hogy múlt héten 9 gyereket kezeltek az egészségházukban, és egy 19 fős csoportnak haza kellett utaznia, de már nincs fertőzés.

Frissítés

* Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kérésére egy mondatot törültünk a cikkből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet