Kampányközi sajtótájékoztatót tartott a sárvári Híd a jövőnkért Egyesület

Az egyesület a várost megfelelő szakmaisággal és politikamentes irányítással vinné előre, ha megkapná a választópolgárok bizalmát.

Kampányközi sajtótájékoztatót tartott a Híd a jövőnkért Egyesület, amely Dani Rudolfot indítja képviselőjelöltként a 4-es körzetben a sárvári időközi önkormányzati választáson augusztus 30-án.

Az egyesület elnöke, Németh Zsolt szerint az egyesület arra vállalkozik, hogy a várost megfelelő szakmaisággal, politikamentes irányítással és olyan fejlesztési irányelvek mellett próbálja támogatni, ahol az emberi közösségeket értéknek tekintik.

Kiemelte, hogy olyan jelöltet kerestek, aki képes többek között az emberi kapcsolatokat jó irányba terelni. Németh Zsolt nyomatékosította, hogy Dani Rudolf az, akit támogatnak.

Dani Rudolf kijelentette, hogy számára inspirációt ad az, hogy tud tenni azért, hogy Sárvár szebb, biztonságosabb és élhetőbb legyen. Kiemelte azt is, hogy ahhoz, hogy ez sikerüljön, szükség van megfelelő szakemberekre is. Arra ösztönzi a fiatal szakembereket, hogy maradjanak Sárváron, hiszen ott is akad bőven feladat.

A képviselőjelölt augusztus 9-én 15 órától a Petőfi lakótelepen, a volt Barnevál főbejáratánál várja az érdeklődőket egy kötetlen beszélgetésre.

A Helyi Választási Bizottság hét jelöltet vett nyilvántartásba:

  • Polgár Tamás (független),
  • Ács Dávid (Mi Hazánk Mozgalom),
  • Bognár Nóra (Sárváriakért Egyesület),
  • Eiveck Péter (független),
  • Dani Rudolf (Híd a Jövőnkért Egyesület),
  • Wentz István (független),
  • Sándor Katalin (független).

  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet