Sárváron és Celldömölkön is fülön csíptek ittas sofőröket

A rendőrök büntetőeljárást indítottak a férfiakkal szemben.

Ittasan ült a volán mögé az az ikervári lakos, akit május 21-én, csütörtökön igazoltattak a rendőrök Sárváron, az Árpád utcában. Az intézkedés során megszondáztatták a sofőrt, az eredmény pedig pozitív lett, ezért további mintavétel céljából előállították.

A rendőrök szintén május 21-én csütörtökön, Celldömölk belterületén is igazoltattak egy férfit, akit megszondáztattak. A teszter pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából előállították.

Mindkét férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az illetékes rendőrkapitányság és a jogosítványukat is elvették – számolt be a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek