Jönnek a kézművesek a Karneválra

A kézművesek azért gondolták meg magukat, mert mégsem lesz 0fesztiválkártya az idén. Jövőre viszont újra megpróbálkoznak vele.

Heteken át úgy tűnt, hogy az idei, tizenkettedik szombathelyi Savaria Történelmi Karneválon jóval kevesebb kézműves lesz. Ugyanis a rendezvény részeként meghirdetett vásárra bejelentkezett 160 kézműves közül ugyanis 140-en lemondták részvételüket – írja a Népszabadság.

Az idén még lehet készpénzzel fizetni
Tóth Ákos

A kézművesek szerint ugyanis vállalhatatlan feltételek mellett vezették volna be s tették volna kötelezővé az elektronikus, kártyás fizetési rendszert. A fesztivál szervezői végül a rendszer bevezetésének elhalasztása mellett döntöttek. Mára lezárult a vita, és a vásározók jelezték: mégis részt vesznek a rendezvényen.

Mérei Tamás a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke közölte: a történtek ellenére nem tettek le a kártyás rendszer bevezetéséről, bíznak abban, hogy jövőre már a kézművesekkel is sikerül elfogadtatni az elektronikus fizetést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kedélynyugtató közlemény: nem lesz Karnevál Kártya

Ötszáz forintjába kerülne minden Savaria Karnevál látogatónak, így inkább nem kockáztatják meg a szervezők.

Savaria Karnevál: a kézművesek márpedig nem jönnek

Idén nem lesz apróbogarászás, bevezetik a – VOLTon és a Soundon is remekül vizsgázó, igaz, ott más cég által működtetett – kártyás fizetési modellt. A rendszer a karnevál fejlődését segítené, az Öreg Város Vásárának kézművesei nem díjazzák az ötletet.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet