Segédmotorral az autópályán – szembe a forgalommal

Szeretett volna hazamenni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 21-én 15 óra után nem sokkal egy tucat bejelentés érkezett. A bejelentők egybehangzóan állították, hogy az M3-as autópályán egy férfi a Budapest felé vezető oldalon, a belső sávban, a forgalommal szemben motorozik.

A rendőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol meg is találták a motorost. A segédmotorral közlekedő sofőr a rendőri jelzésre megállt, majd az egyenruhások utasításait követve sikerült őt a járőröknek biztonságba helyezni. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Simson az autópályán
police.hu

A rémült férfi a rendőröknek elmondta, hogy az Igrici csomópontnál hajtott fel az autópályára és Mezőnyárádra szeretett volna hazamenni. Elmondta továbbá, hogy észlelte ugyan, hogy a vele szemben jövők nagyon villognak és dudálnak is, de úgy megijedt és olyan nagy volt a forgalom is, hogy nem tudott mit tenni.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az ügy kapcsán közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 78 éves férfival szemben, aki csaknem négy kilométert tett meg az autópályán a forgalommal szemben – írja a police.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek