A Kemenesalja púpját, a Ság hegyet jó párszor bebarangoltuk, a Kissomlón is borkóstoltunk, a Somló azonban még szűz terep. Pedig karnyújtásnyira – egy órányi vonatútra – van Szombathelytől. Ráadásul a reggel hétkor induló pesti gyorsról, ha időben észbekapunk, a hegy lábánál, Somlóvásárhelyen le is szállhatunk. Ha észrevesszük a megállót, hangsúlyozzuk, mert a vonat vastagon sáros ablakain átlátni ma reggel varázslatnak tűnt. Kérdezősködni kellett, hogy el ne szalasszuk.
A vasútállomásról pár perc alatt a 8-as útra érünk, tíz perc, mire egyik oldalról a másikig átjutunk. Csodaszép a reggel, mélázgatunk az út szélén, miközben a Somló 435 m magas haranghegyét csodáljuk. Párafelhőbe burkolódzik. Mellettünk, előttünk és mögöttünk süvítenek a kamionok. A hegy lábánál egy félórányi séta következik. Táblák jelzik melyik pincészethez melyik útvonal vezet. A parcellákat, présházakat és nyaralókat szemlézzük, körülöttük a frissen metszett szőlősorok, és a tavasz. Eladó telek bőven akad, gondozatlan, elhanyagolt gazos birtokot csak elvétve látni. Kedvencünk egy magyaros porta, ahol nem csupán a présház tetején leng a piros-fehér-zöld zászló, hanem úgy tűnik a fürtöket is nemzeti érzület hevíti, ugyanis az összes karóra, valamint (biztos ami biztos) az udvaron parkoló trabantra is rápingálták a magyar trikolórt.
Első állomáshelyünk a somlószőlősi kocsma
Belépve a söntésbe a lendületünk alábbhagy, inkább nem kísérletezünk itt a juhfarkkal, a kávé is kockázatos vállalásnak tűnik: műanyag kispohárban, kockacukrosan, leheletnyi zaccal az alján kapjuk kézbe. Van egy ország, benne egy állandóság: a kocsmák. Mintha mindenütt egyazon kávéfőző szortyogna, a berendezés is varázslatosan hasonló, és ez a szag, és mintha mindenhol ugyanazok az emberek támasztanák a söntéspultot. Csoda.
Találkozás Béla bácsival és az igazi juhfarkkal
Vendéglátónk édesapja, Béla bácsi törzsgyökeres somlószőlősi, a kocsmát messze elkerüli, otthon a portáján kínál bennünket: mákos kaláccsal és juhfarkkal. Konyakos üvegből 2006-os évjáratú, 21-es cukorfokú, édes és zamatos bort tölt. Gyümölcsillatú. A meleg talajon a szőlő jobban beérik, több cukrot tartalmaz – magyarázza. A jó szőlőtermő helynek sok összetevője van – így a gazda – a termőhely, az éghajlat, a napfény beesési szöge, a csapadék, a talajviszonyok. Ezek együttesen biztosítják a szőlő számára a megfelelő feltételeket. Ez a titka a pannonhomokkal, lösszel keveredő bazalt és bazalttufa törmeléken növekvő somlói juhfarknak is. Ilyenkor tavasszal, meséli Béla bácsi, délután, ha lejön a hegyről, a faluban mindig jó pár fokkal hidegebb van, mint fent Érezni, a fekete bazalt beszívja a meleget. Előkerül a pincéből egy tizenöt éves óbor is, olajos, mézsárga és súlyos, Zenit. Mi aztán a könnyedebb juhfarkra szavazunk.
A somlai csodákra képes
Mintegy félezer hektáron több mint 3000 gazda műveli itt a szőlőjét. Az ország legkisebb borvidéke ez: a Somló-Ság-Kissomlyó triász alkotja. Ideális helye a szőlőnek, Béla bácsi szerint köztudott, hogy a jégeső is ritkábban éri a Somlót, mint a közeli Balaton vidéki hegyeket. A rendszeresen fogyasztott somlai pedig csodákra képes, jó étvágyat, kiegyensúlyozott idegállapotot garantál, alkalmas a sebek fertőtlenítésére is. Erősíti a férfiúi potenciált, elősegíti a fiú utódok születését. Ez utóbbi miatt a juhfarkat a nászéjszakák borának is titulálják. (Béla bácsi szerint nevét a hosszú, hengeres, tömött fürtjéről kapta, mely a birka farkához hasonlít.) Fehérboros vidék ez, termelnek furmintot, hárslevelűt, traminit, de a legelterjedtebb az olaszrizling. A juhfark számít azonban igazán somlói szőlőnek, mert hozzáértők szerint itt éri el a legjobb minőséget.
Béla bácsi azonban mostanában elég keserű, a bort egyre nehezebb eladni. Kevéske szőlője van, nincs 500 hektár, boradót nem fizet, így legálisan nem is folytathat kereskedelmi tevékenységet. A fináncok, mint a keselyűk köröznek a hegy körül, és lekapcsolják azt, aki zárjegy nélkül akar a hegyvidékről kicsempészni húsz liternél több nedűt. Javasoljuk, tán tizenkilenc literenként kéne a kocsiba tenni. (Béla bácsi nem mosolyog, úgyhogy hagyjuk.) Egyszóval idegenek már nem mernek vásárolni tőle. Ő nem issza a bort, inkább csak ismerősök hordják el. Magunk sem hisszük el, amikor házigazdánk a másfél literes garantáltan jó minőségű borát tablettás áron: 450 forint per flakon áron kínálja.
A Somló körül a favakban is egyre kevesebben laknak, csupán az öregek maradnak. Somlószőlősön a helybéliek mesélik, alig 5-600-an élnek a hegy lábánál (régebben háromszor ekkora volt a falu), nyaranta sokan kiköltöznek, de télen alig van élet, akkor turisták sem jönnek. Tavaly Somlószőlősön az iskola is megszűnt. Az egykori tanító néni működteti most a kilátót.
Medvehagymás ösvényen irány a vár!
A hegyet behálózzák a jelzett turistautak, így mind a négy égtáj felől bátran elindulhatunk. Ha a hegynek tartunk, előbb utóbb a kilátóhoz érünk. Egy bizonyos magasság fölött azonban már nem is terem szőlő, ott már erdő, bozót, és kő van. Mi a Szent Márton borozó felöli oldalról, egy földúton kapaszkodunk felfelé, innen vagy 2 kilométeres gyaloglás, és mintegy 180 méteres szintkülönbség leküzdése után érjük el a várat. A várhoz egyébként majdnem végig aszfaltozott út is vezet. Az utolsó 600 méteres szakasz azonban sorompóval le van zárva, a fokozottan védett hegytetőre csak külön engedéllyel lehet autóval behajtani. Útközben faljuk a medvehagymát, tengernyi nyílik az erdei ösvényen. Újhagyma íze van. Azzal hitegetnek, kellemetlen mellékhatása nincs. (Ez hazugság, a hagymaszag garantált!!!).
A várat bevenni nem nagyon akarták, inkább elkerülték
A Somló ormán a korabeli híradások szerint már a 11. század végén erődítmény állhatott, de a ma is látható gótikus stílusú vár valamikor a tatárjárás utáni évtizedekben épülhetett. A feljegyzések szerint sűrűn cserélt gazdát, az 1350-es évektől alig százharminc év leforgása alatt a királyon kívül számos család tudhatta magáénak. (A Csenik, a Himfy, a Zámbó, a Garai, a Rozgonyi, az Anthimi, a Kanizsay, ismét a Garai majd Kinizsi Pál váltotta egymást a „tulajdoni lapon”.) Az írások tanúsága szerint a vár igazi virágkora a 16. század elejére esett, amikor Bakócz Tamás egri püspök, esztergomi érsek megvásárolta, és felújíttatta. Később királyi engedéllyel unokaöccsére, Erdődy Péterre hagyta. A somlói vár nem játszott komoly szerepet a török elleni harcokban, inkább kikerülték.
A várból amúgy csodaszép a kilátás, bár ottjártunkkor meglehetősen párás az idő. Innen 800 métert továbbhaladva, 60 méterrel magasabban áll a kilátó. Addig: medvehagyma-evés és menetelés, majd fent a toronyban sebek gyógyítása következik: pogácsa, marhapörkölt és juhfark. (A kilátóban, ha csoportosan érkezünk 1700-ért befizethetjük magunkat egy pörköltre, körettel és uborkával, és bónuszként egy felruccanást is kapunk a toronyba.)
A kőből emelt kilátó tornyában a falépcsőktől rosszul vagyunk, de megéri a mászást, fent, 432 méteres magasságból tényleg csodaszép a mindenség: a fennsík, a Bakony csúcsai, a közeli falvak, a Balaton-felvidék tanúhegyei, észak-nyugaton a megcsonkított Ság. Állítólag – dicsekszik egy helybéli - ritka pillanatokban akár az Írottkőig, sőt az osztrák Alpokig is elláthatunk. (De minek, mondogatjuk magunkban, otthon szinte az ablakból, kitekintve…)
A lankás hegytető szabadtéri lebzselésre kiválóan alkalmas hely, tűzrakó van, víz nincs. Szalonnát sütni ideális, gulyáshoz vigyük magunkkal hátizsákban a vizet. Körbeszaladgáljuk még a mementókat, az obeliszk-szerű oszlopot, a hatalmas fakeresztet, oldalában a magát kereszttel fejbeszúró Krisztus-arcú szobrot, és lejjebb a kakasszerű kortárs vasszobrot.
Lefelé már rohanunk, hamar elment a délután, estére Devecserbe kell érni, onnan indul haza a gyorsvonat. Lefelé menet, ha lenne időnk, még megleshetnénk a Margit-kápolnát és a mellette álló 250 éves hársat, valamint lejjebb a Taposókutat is, azt az egyedülálló eszközt, amellyel afféle emberi méretekhez szabott - 3 méter átmérőjű - kerékkel gyalogolva húzták fel egykor a vizet a 80 méter mély kútból. Majd legközelebb… Kiállunk inkább a hegy aljába stoppolni.
Kemény számat angyal zabolázza,
torkom sajog a Somló borára,
lógó hajam szomorúfüz ága,
rossz bakancsom kavicsokat ríkat,
lázasodva nézek a világba,
sárga rétre, hol isten bólingat.
Homloka alatt a bazalthegynek,
izzanak a szőlők, édesednek,
a forró must jó lesz a szivemnek,
akkor jön el az én forradalmam,
varjak hadat hiába üzennek,
deres fűvek lángolnak alattam.
