„Meggyőződésünk, hogy hallgatóinknak és oktatóinknak Európai Uniós állampolgári joga részt venni a nemzetközi mobilitási programokban. Amennyiben az Európai Bizottság döntésével ezt nem teszi lehetővé, akkor egyetemünk fogja megteremteni ennek feltételeit. Reméljük azonban, hogy hamarosan belátják a döntéshozók, hogy diákjaink és kollégáink tudására és kreativitásra szüksége van az európai közösségnek. Kutatóink pedig nélkülözhetetlenek Európa számára” – áll a Soproni Egyetem közleményében.
A Soproni Egyetem elmúlt években megszerzett nemzetközi hírneve jelentősen megerősödött és megtisztelő helyre került az európai felsőoktatási térben. Többek között, Magyarországon egyedüliként elnyerte az ENSZ által támogatott Zöld Talár díjat, a közelmúltban pedig arany fokozatú minősítést kapott a fenntartható egyetemek világranglistáján, a Green Metric rangsorban.
Mint írják, kiemelkedően nagy szakmai elismerést jelent számukra, hogy az Oxford University, egyedüli magyar egyetemként, a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetségének alapító tagjai közé invitálta az egyetemet: „Mindez bizonyíték arra, hogy helyünk van Európában és egyetemi polgáraink jogosultak részt venni Európa és Magyarország jövőjének formálásban” – tették hozzá.
„A Soproni Egyetem stratégiájában kiemelten fontos szerepe van a nemzetközi tanulmányokat külföldön folytató hallgatók, továbbá oktatói tehetségüket külföldön is bemutató kollégáink támogatásának. Számunkra nem kérdés talentumaink ösztönzése, hanem kötelesség. Szerteágazó európai kapcsolatrendszerünket felhasználva, szükség szerint, mi magunk fogjuk megszervezni hallgatóink és oktatóink nemzetközi mobilitását. Az ehhez szükséges forrásokat az egyetem, amennyiben nem változik meg az Európai Bizottság álláspontja, szükség esetén, saját anyagi forrásainak felhasználásával biztosítja” – mondta el Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.
A Soproni Egyetem számos angol nyelvű képzési programot kínál gazdaságtudományi, agártudományi és műszaki, valamint pedagógiai területen, melyre várja az Európai Uniói országaiból érkező Erasmus-hallgatókat.
Röviden, mind a jelenlegi, mind a jövőbeni hallgatóik számára biztosítottak a mobilitási ösztöndíjak, a külföldi résztanulmányok és szakmai tapasztalatszerzések feltételei. Az így megszerzett tudást és szakmai gyakorlatot a Soproni Egyetem automatikusan elfogadja majd.
A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.