A múlt héten csütörtökön volt testületi ülés Kőszegen, a városvezetés pedig tárgyalta a Soros-tervet is. A tervet, amitől egyébként több nemzetközi politikus, közte a Fidesz Európa parlamenti képviselője, sőt maga Soros György is elmondta, hogy nem is létezik. Minden esetre a városvezetés biztosra ment, és a jegyzőkönyv szerint a következő döntésre jutott:
1. A képviselő-testület elutasítja a Soros-tervet és azt, hogy Kőszegen bevándorlásszervező irodát működtessenek.
2. A képviselő-testület a településekre komoly fenyegetést jelentő tömeges betelepítés miatt felkéri Magyarország Kormányát, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen.
Olvasónk vette észre azokat a táblákat, amiket vélhetően ma kora délután szögelt ki valaki a kőszegi városháza kapujára. A tablón a következő olvasható:
"STOP béla, STOP fidesz, STOP laci, STOP orbán".
Kőszeg polgármestere Huber László, alpolgármestere pedig Básthy Béla. Valószínű a Fidesz és Orbán Viktor mellett őket említik a STOP feliratok mellett.
Kőszegen egyébként központi utasításra eddig ideiglenesen és véglegesen sem helyeztek el menekülteket.