Lemaradt a hétvégi Story Gáláról? Vigasztalódjon Citistar Selencionnel!

Röpködnek majd a szakmai elismerések.

Irigykedve, a távolból figyelhettük az elmúlt hétvége nagy celeb eseményét a Story Gálát. Csak úgy tobzódtak az ismert emberek, a fotókon jól látszik, hogy mindenki ott volt, aki számított.

Egy furcsa díjátadó Szombathelyen: Citistar Selencion

2009-ben alapították a díjat, de eddig már hétszer választottak év emberét, sőt a piaci igényeknek megfelelően az év rétesháza, pilates oktatója vagy éppen menüje is oklevelet kap. Olvasói levél alapján kezdtünk el nyomozni a Citistar Selencion szombathelyi díjátadó után. A díjat 2009-ben alapított a Citistar nevű helyi weboldal - ám a szakmai összefogásra hivatkozó cég érdekes módon osztja díjakat.

Most hétvégén azonban a fővárosiak irigykedhetnek Szombathelyre, hiszen immár 19. alakalommal rendezik meg a Citistar Selenciont Egy furcsa díjátadó Szombathelyen: Citistar Selencion 2013. March 17. 08:00 . A díjat - ahol repkendek az év szakmai embereinek kitüntetései - 2009-ben alapították, azóta pedig töretlen sikert arat a savanyúsággyárosoktól kezdve a pedagógusokon át az üzletvezetőkig.

A kissé átverésnek tűnő díjzuhatagról egy pár éve már írtunk. Cikkünk megjelenése után a a díjat szervező úr rendőrökkel jelent meg szerkesztőségünkben.

Citistar Celencion
citistar
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet