A büntetés-végrehajtási bíró nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélt Bene Lászlót.
A feltételes szabadság ideje 15 év, amely idő alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll.
A bíróság külön magatartási szabályokat írt elő, figyelmeztetve az elítéltet, hogy megszegésük esetén visszakerülhet a börtönbe.
Az elítélt az egyik általa elkövetett bűncselekmény sértettjével semmilyen kapcsolatot nem tarthat, továbbá legalább kéthetente a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőnek köteles beszámolni életvezetéséről.
Ezért ítélték Bene Lászlót életfogytig tartó fegyházra:
Több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból, részben társtettesként, részben bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette, emberölés előkészületének bűntette,
folytatólagosan társtettességben, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette,
társtettesként, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette,
lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette,
társtettesként különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette,
nagyobb értékre bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette.
Bene az elmúlt éveket a szegedi Csillagban töltötte, az életfogytig tartó börtönből legalább 20 év letöltése után szabadulhatott, ami 2014. május 4-én járt le.
A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája utoljára 2016. szeptember 7-én döntött Bene László feltételes szabadságra bocsátásáról, ekkor a feltételes szabadságra bocsátást mellőzte, ezzel együtt jelezte a Szegedi Fegyház és Börtönnek, hogy 2017. szeptember 1-jén tegyen ismételten előterjesztést a szabadlábra helyezés ügyében.
A büntetés-végrehajtási bíró kedden megállapította, hogy Bene a büntetése kezdeti időszakában tanúsított több, mint 18 évvel ezelőtti fegyelemsértéseitől eltekintve – amelyekért kiszabott fenyítéseket túlnyomó részben törölték is – a büntetés-végrehajtási intézet rendjét betartotta, kifogástalan, példamutató magatartást tanúsított, különböző címen 28 jutalmat is kiérdemelt.
Igaságügyi szakértő véleményét is kikérték, Bene személyiségszerkezetére és egészségi állapotára vonatkozóan döntésénél alapul vette, továbbá határozott jóvátételi szándékot állapítottak meg.
A büntetés-végrehajtási bíró a körülményeket összességben értékelve úgy ítélte meg, hogy megfelelő ellenőrző és egyúttal segítő intézkedés alkalmazásával, így pártfogó felügyelettel, külön magatartási szabályok előírásával valószínűsíthető, hogy a büntetés céljának eléréséhez az elítélt vonatkozásában további szabadságelvonás már nem szükséges.
A bíróság végzését az elítélt és védője tudomásul vették, míg az ügyész fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának mellőzése érdekében, így a végzés nem jogerős.
Tekintettel arra, hogy a végzéssel szembeni fellebbezés halasztó hatályú, az elítélt szabadon bocsátására nem került sor.
Bene László és társa, Donászi Aladár öt év alatt 40 millió forintot rabolt és megölt négy embert a 90-es évek első felében.
Korábban Donászi kioltotta egy rendőr életét is és 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját. A rablásban egy egyetemista kocsikísérő meghalt, a sofőr megsebesült. Szintén 1992-ben Sárszentmihályon megöltek két vadászt, akik rajtakapták a Bene-Donászi párost lőgyakorlat közben.
Végül 1994-ben mindkettejüket elfogták, majd két évvel később életfogytiglant kaptak, ami akkor húsz évet jelentett. Donászi Aladár 2001-ben a sopronkőhidai börtönben öngyilkos lett.