Nem gyerekrendőrök vannak a magyar határon

Érettségizett próbaidős rendőrőrmesterek töltik ott a gyakorlatukat. Körmendről is mentek.

A héten több médium is foglalkozott vele, hogy Szegedre vezényeltek diákokat az ország több rendészeti szakgimnáziumából. A tudósítások leginkább arról szóltak, hogy a gyerekeknek embertelen körülmények között kell élniük és a szolgálati idő letelte után tömegszállásokon kell lakniuk, sokszor pedig még fürdőszobájuk sincsen.

Megkerestük a körmendi rendészeti szakgimnáziumot, hogy megtudjuk az ottani diákok is érintettek-e az ügyben. Végül az ORFK-tól kaptuk hivatalos választ, amiből az derül ki, hogy nem csak Körmendről, hanem az ország egyetlen pontjáról sem vezényeltek gyerekeket a szegedi határhoz.

A szakgimnáziumban érettségizett diákok a sikeres vizsgát követően próbaidős rendőr őrmesterként hivatásos állományba kerültek, közben pedig további két évig folytatják a tanulmányiakat. A képzés úgy épül fel, hogy egy hónapig gyakorlatukat töltik, a következő egy hónapban pedig ismét az iskolában tanulnak.

Amint azt megtudjuk, a körmendi diákok jelenleg Bács-Kiskun megyében töltik a gyakorlatukat, többek között közrendvédelmi- és határrendészeti szolgálati feladatok végrehajtásával. Ez utóbbi egyébként nem azt jelenti, hogy a szerb-magyar határra húzott kerítés mellett járőröznek, hanem a határátkelőnél szükséges rendőri ellenőrzésnél szolgálnak.

Arra, hogy hány próbaidős őrmester gyakorlatozik Bács-Kiskunban, nem kaptunk választ. Viszont azt megtudtuk, hogy a tanulók fizetést kapnak és jellemzően apartmanokban, panziókban és szállodákban kapnak szállást. Az étkezést azonban mindenkinek magának kell megoldania.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet