A múlt rendszer utolsó évében elhunyt nagyanyám soha nem zárta az őrségi kistelepülésen lévő házának kertkapuját. Mi több, ha távozott, a családi ház bejárati ajtajának kulcsát - ahogy ezt akkoriban szokás volt – a ház oldalfalánál lévő ablak zsalugátere mögé csúsztatta. Az egész falu tudott erről, mégsem tartott attól, hogy felforgatják a lakását, távollétében meglopják, kifosztják. S, nem is történt meg.
Nyitott ajtók alkonya
Pedig a községben sok – akkoriban cigánynak, ma romának titulált – lakos élt, akikkel szemben már akkor is erős előítéletek voltak. Igaz, még más erkölcsi normák szerint éltek az emberek, nagyobb volt a rendőrség tekintélye, s nagyobb volt a büntetések visszatartó ereje is.
Manapság elvárják az évtizedeken át magukat biztonságban érző öregektől is, hogy önvédelemre rendezkedjenek be, pedig ők nem tehenek arról, hogy a jóindulat, a megbízhatóság, a hiszékenység vált életelemükké. Nap, mint nap azonban nemcsak nekik kell szembesülniük a csalással, szélhámossággal, megtévesztéssel, átveréssel, akár telefonon keresztül, akár személyesen történjen az meg. Mindkét változatból álljon itt egy-egy tanulságos gyöngyszem.
Behajtással is fenyegetőztek
A sok évtizedes tapasztalattal rendelkező, köztiszteletben álló celldömölki vállalkozó tisztességes, becsületes munkában őszült meg. Nem véletlen, hogy ez lételemévé vált, és megdöbbentette, mi több megrémisztette, amikor fenyegető, zsaroló telefonhívásokat kapott.
Egy már régen elfeledett vállalkozástól jöttek a hívások, s ellenmondást nem tűnő modorban és hangnemben követelték, hogy fizessen, több mint 100 ezer forintot. Mint mondták, évekkel ezelőtt megrendelte, hogy egy internetes portálon szerepeltessék a vállalkozás nevét és adatait, s az elmúlt években ennek fenntartásáért nem fizetett. Így kamatokkal együtt most egyenlítse ki a számláját. Ha nem teszi, behajtót küldenek rá.
A megszeppent, éltes korú férfi hiába magyarázta, hogy ő bizony csak arra az egy alkalomra rendelte meg az internetes megjelentetést, a telefonálók váltig állították, hogy márpedig az jogfolytonosan tovább élt. De ha így van, miért nem kérték a pénzt éveken keresztül, miért csak most jutott az eszükbe? – tette fel magának a kérdést a családfő.
Miután nem volt hajlandó fizetni, jöttek a további hívások. Ekkor lépett közbe a keményebb és határozottabb feleség. Kérte a követelőzőket, bizonyítsák, hogy érvényben van még az a megrendelés. Erre azt a választ kapta, hogy annak idején rögzítették a telefonbeszélgetést, arra alapoznak. Mire az asszony: egyrészt nem rögzíthetnek egy beszélgetést anélkül, hogy a vonal másik végén lévő tudna róla, másrészt, játsszák be a beszélgetés felvételét a telefonba (Az még gyanúsabbá tette az esetet, hogy őket tudták hívni, ők viszont képtelenek voltak elérni a hívogatót).
Erre már nem tudtak mit lépni a vonal túloldalán, viszont másnap gyorspostával küldtek egy csomagot mindenféle szerződéssel, és azonnal fizettetni akartak a vállalkozóval. Mivel az nem tette meg, ismét azzal fenyegették, hogy – bármiféle jogi eljárás nélkül – behajtást kezdeményeznek, ami a család szerint már kimerítené az önbíráskodás fogalmát.
De úgy tűnik, volt valami tartani valójuk, mert már árengedményt is felajánlottak, ha azonnal megkapják a pénzt. Ez a feleségnél kiverte a biztosítékot, és a rendőrséghez fordult, ahol elmondta a történteket, és kérte, hogy nézzenek utána ennek a társaságnak, tegyék meg ellenük a szükséges lépéseket. Az eredmény olyan volt, mint általában a biciklilopásoknál. Vagyis nem tudtak tenni semmit.
Ekkor az asszonynak egy újabb ötlete támadt. Vállalta, hogy csapdát állít a hívogatóknak, de ez az ötlet sem nyerte meg a rend szigorú őreinek a tetszését. Az óta várja a család a behajtót. Szerencsére eddig mindhiába. (A leírtakhoz kísértetiesen hasonló történetet mondtak el más, felháborodott vállalkozók is, egy napilapos olvasói levélben pedig ez olvasható: „…Kaptam egy SMS-t az egyik behajtó cégtől, amelyben visszahívást kértek. Közölték, fizessek közel 100 ezer forintot egy állítólagos 2007-es telefonszámla-tartozás miatt…” )
Lehúzni, és eltűnni
Az egyik szombathelyi lakótelepen élő, hetvenes éveit taposó özvegyasszony nem tartozik a túlzottan naiv, könnyen megvezethető idős emberek közé, tavaly nyár közepén – gyermekei többszöri figyelmeztetése ellenére - mégis lépre ment.
Egyik este egy jól öltözött, határozott fellépésű, behízelgő modorú, huszonéves fiatalember jelent meg nála, és előadta, hogy egy budapesti cég képviseletében kitűnő ajánlata van. Rendbe hozzák, szigetelőanyaggal látják el a nyílászárókat, ami az ajtó és ablakcserék költségének a töredékébe kerül.
Rövid töprengés után az asszony belement az üzletbe, s persze le is kellett perkálnia több tízezer forint előleget a cégképviselőnek.(Mint később elmondta, nagyon hasonlított a fiatalember az unokájára, és úgy gondolta, hadd keressen az a szegény gyerek.) Nos, távozáskor úgy állapodtak meg, hogy rövidesen megkezdik a munkát.
Egy-két hét múlva meg is jelent két férfi, akik villámgyorsan nekiestek az ablakoknak és a bejárati ajtónak. Gyanús is volt az asszonynak ez a nagy sietség, kapkodás. Érdeklődésére az egyik férfi bevallotta, hogy szakmai képzettségük nincs a munkához, alkalmilag vették fel őket. Olyan is lett a munkájuk, félbehagyott, összecsapott.
Persze az előlegen felüli összeget azonnal fizettetni akarták. Ekkor lépett közbe az idős asszony egyik fia, aki arra kérte édesanyját, hogy tartsa vissza a pénz egy részét addig, amíg a munkát megfelelően elvégzik. Némi tamáskodás, és minden bizonnyal a főnökséggel való telefonbeszélgetés után a munkások belementek az alkuba, s vitték a pénz második részét azzal, hogy hamarosan visszajönnek, befejezik a munkát, kijavítják a hibákat.
Az asszony fiai nem sok jóval biztatták anyjukat, biztosak voltak abban, hogy felültették. Teltek-múltak a hetek, hónapok, de nem történt semmi. Ekkor levelet írt a megrendelő az állítólagos pesti cég ügyvezetőjének, de – ahogy azt várni lehetett – mind a mai napig semmiféle reakció sem érkezett rá. A család sejti, hogy „ha csak egyszer húzunk le sokakat, már az is megéri” – lehet a vállalkozás mottója. Aztán majd kitalálnak valami mást, és kezdődik minden elölről.
Az idős, egyedül élő hölgynek több mint fél éve nincs híre sem a cégről, sem a munkásokról, sem az üzletkötő fiatalemberről, csak elfuserált ablakai vannak.
