Június 15-én, a Bloomsday negyedik napján telt ház és meglepően családias hangulat várta a közönséget a szombathelyi Szimfónia Kávézóban, ahol Pintér Viktória beszélgetett Szendrői Csabával – a viharveszély miatt a szűkös beltérben.
A költőként, íróként és az Elefánt frontembereként is ismert alkotó fáradtan érkezett, de ebből a közönség szinte semmit sem érzékelt: az előző esti Budapest Parkos koncertpótlás után gyorsan felvette a ritmust. Az eredeti koncert azért maradt el korábban, mert az előzenekar, a Loophia énekesnője rosszul lett, de Csaba megjegyezte: azóta már rendben van.
A beszélgetés elején rögtön előkerült az energia kérdése. Szendrői arról beszélt, hogy benne mindig is volt valami plusz hajtóerő, ami valahogy együtt járt a melankóliával. Gyerekként egyszerűen rossz gyereknek tartották, ma viszont már más szemmel néz erre: túlmozgásosnak, hiperaktívnak látja magát, akinek egyszerre több dologgal kell foglalkoznia.
Innen kanyarodtak át egy olyan történethez, ami egyszerre volt vicces és kicsit szívszorító.
Általánosban az édesanyja volt az irodalomtanára és az iskolaigazgatója is egyben. Szolgálati lakásban éltek, ahol a nappaliból egy ajtó vezetett közvetlenül az igazgatói irodába.
Szendrői ezt nevezte a saját traumatikus Narniájának, mert amikor igazgatóit kapott, nem használhatta a rövid utat. Ilyenkor körbe kellett mennie haza.
A közönség nevetett, de közben mindenki érezte, hogy ez azok közé a gyerekkori emlékek közé tartozik, amelyekből később valami egész életre szóló történet lesz.
A zenéről beszélve azt mondta: nála nagyon korán kialakult a kapcsolat a hangokkal. Már középiskola első osztálya óta mindig volt valamilyen zenekara, és amikor zenét hallgatott, mindig ott cikáztak a fejében a különböző szólamok, amelyek passzoltak az adott dalhoz.
Az Elefánt működéséről azt mesélte, hogy tudatos önképzésben élnek: járnak zenetanárhoz, egymást is folyamatosan küldik fejlődni, és talán ezért fér el a zenekar lemezein ennyi különböző hangulat és stílus. Szerinte minden hallgató talál rajtuk valamit, ami közel áll hozzá.
Aztán váratlanul megjelent a színpadon egy másik szereplő is: a plüss Jézus. Igaz, ezúttal csak egy történetként.
A Gatya projekt legutóbbi epizódjában szereplő figura eredetileg Zsuffa Abától érkezett, aki kettőt vásárolt belőle. Az egyik nála maradt, a másikat Csaba kapta meg. A plüss különféle hangokat ad ki, alszik, áldást oszt, és a beszélgetés alapján valahol pontosan ott helyezkedik el, ahol Szendrői kulturális érdeklődése is: félúton az abszurd, az internet és a teljes komolyság között.
Szendrői elmondta: régóta érdekli a trash és a virálisan terjedő kultúra, szakdolgozatát is ezekről írta. Saját szerepét sokszor trójai falóként látja a magas- és tömegkultúra között. Egyikhez sem tartozik teljesen, de mindkettőből visz magával valamit.
Pintér Viktória felvetette a hungarofuturizmust és a rendszerkritikus megszólalásokat is. Innen érkeztek meg a 16 című dalhoz, amely eredetileg 16 évszak címen indult, amely egy választási ciklus hosszát jelöli, végül csak a szám maradt.
A politika kapcsán előkerült egy saját szóalkotás is: a ferifikáció, vagyis az a jelenség, amikor a politikai szereplők idővel elkezdenek egymásra hasonlítani.
A beszélgetés egyik legérdekesebb része talán az volt, amikor a különböző alkotói identitásokról mesélt. Szendrői Csaba mellé ugyanis megszületett Csendrői Szabi is.
Előbbiekhez a versek tartoznak, utóbbihoz az aforizmák. Nem azért, mert két ember lenne, hanem mert nem érezte, hogy papíron összeegyeztethető lenne a kettő.
Az írásról is sok szó esett. Arról, hogy néha nincs téma, és ilyenkor az írás maga lesz az, amiről egy-egy vers szól. Az utóbbi időben gyakran ez a kiindulási alap: hogyan lehet írni, amikor nincs miről írni.
Szóba kerültek a tetoválások is, amelyek nála gyakran önironikus gesztusok. Többnyire szövegek kerültek rá: egy „áthúzott női név”, a bal kezén egy „jobb” felirat, a mellkasán pedig a „kellemetlen ember”, ami részben annak az önismeretnek a lenyomata, hogy nem mindig egyszerű együtt élni azzal az energiával, ami benne dolgozik.
A végére jutott egy furcsa rajongói történet is.
Volt valaki, akivel sokat beszélgetett, miközben az illető kifejezetten nem kedvelte őt. Egy ideig érdekes visszacsatolás volt, később azonban ugyanazok a körök kezdtek ismétlődni, és a helyzet kellemetlenül elcsúszott. Amikor a másik fél felajánlotta, hogy akár le is tilthatja, végül élt a lehetőséggel.
A Szimfónia Kávézóban eltöltött este végére nem az maradt meg, hogy Szendrői Csaba költő, zenész vagy médiaszereplő. Hanem inkább az, hogy valaki, aki folyamatos mozgásban van, és ebből a mozgásból egyszer csak dalok lesznek.
