Hatalmas, háromszintes plébániát terveznek Szentgotthárd történelmi terére

Pénz egyelőre nincs rá, de látványtervek és indulatok már vannak.

Közel ötmillió forintért készítteti el az engedélyes terveket a szentgotthárdi önkormányzat a templomtér felújítására. Erről múlt héten döntöttek a képviselők.

A templomtér a főtérként funkcionáló Széll Kálmán térhez tartozik, de attól fizikailag is elkülönül. Itt áll a város országos hírű barokk temploma, aminek nemrég fejeződött be Teljesen megújult Szentgotthárd római katolikus barokk temploma 2022. March 16. 19:55 a felújítása. Itt van az egykori kolostorépület, ami most városháza, a másik irányban a Színház épülete, majd a tér északnyugati részén a plébánia.

Felül a templom, mögötte a városháza, a kép közepén a Színház. A plébánia nem fért rá, jobbra, lent lenne.
Wikipedia

Erre a térre készítette el most a látványterveket a város főépítésze, aki egy koncepciót is összeállított.

Ennek lényege, hogy a jelenlegi, rossz állapotú plébániaépületet elbontják, a helyére pedig egy nagy, hátromszintes épületet emelnek. Ebben az épületben lennének a plébániahivatal irodái, lenne helye az egyházmegyei karitásznak, egy közösségi térnek, a plébános és a káplán önálló lakásainak.

Szentgotthárd új templomtere, látványtervek
Szemben az új plébánia, jobbra a Színház épületének árnyéka.

Plusz két vendégeknek szánt apartmant, és további szolgálati lakásokat is terveznek az épületbe. Utóbbit főleg azért, mert a város gimnáziumát és egyik általános iskoláját már a katolikus egyház működteti. Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház – Frissítve 2021. April 22. 17:26

Szentgotthárd új templomtere, látványtervek
Ilyen lenne az új plébánia.

De a tervek szerint a tér is megújul, ebben megjelennének az egykori, középkori ciszterci monostor egyes részletei is.

Az elképzelés még csak koncepció szintjén létezik, pénz sincs rá, az önkormányzat arra számít, hogy pályázaton elnyerheti a szükséges összegeket.

Szentgotthárd új templomtere, látványtervek
Ilyen lenne a tér felülről.

Felkorbácsolta az indulatokat

De a terv már eddig is komoly vihart kavart. Egy nyilvános Facebook-csoport posztjára érkező kommentekből válogattunk:

„Kezdem úgy érezni, hogy az egyház átvette a város irányítását. Amúgy valóban szép a terv. De őszintén, én is tartok az otthoni költségvetésemben egy racionális sorrendet. Én is álmodozom nagyon szép dolgokról, de vannak fontosabb megoldandó problémák a városban is.”

„Kezdem: idősek otthona, ifjú házasok otthona...”

„Már elnézést, de minek ekkora plébánia? Meg is szavazta valaki?”

„Először korrupció tervnek olvastam....”

„...ez már a Palotanegyed része? ... szép lassan megyünk előre, a bátrak legelőre???? egyébként biztos szép lesz, szükség is van rá, és talán ez a legfontosabb most...”

„Inkább építsenek a fiataloknak fecskeházakat, meg idősek otthonát!”

„Én mint az egyház tagja, én aki rengeteget ült templomban, én aki nagyon szerette a (régi miséket), ma már hányni tudnék ez egésztől! Képmutató politika az egész!”

„Keveslem a térköves részeket...”

Persze, vannak pozitív vélemények is:

„Kellene valami, mert a régi már a város szégyene, ahogy jelenleg még áll!”

„Nekem is tetszik a látványterv, szépen illeszkedik majd a többi épülethez.”

„Nagyon szép a látványterv!”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet