Szerbiában a lakosság fele azt képzeli, hogy a homoszexualitás betegség, mégis ez lett a nemváltó műtétek fővárosa

Déli szomszédunkba érdemes mennie annak, aki nincs kibékülve a nemi identitásával, és ezt a terhes dilemmát orvosi úton szeretné feloldani.

A transzneműség értelmezése eddig is világszerte sokaknál járt tévúton, és ezt az eurovíziós Conchita Wurst-jelenség is csak meglódította: rengetegen gondolják azt tévesen, hogy a transzneműek kivétel nélkül valamiféle magamutogató provokatőrök, akik a "normális" emberek agyára akarnak menni. Pedig ez valójában az egyik legnyomasztóbb személyes börtön, ahol az illető a saját testébe van zárva, miközben egészen másvalakinek érzi magát. Férfiként nőnek, nőként férfinek. Aki nincs benne, elképzelni sem tudja ezt a gyötrelmet.

Vannak, akik ezzel megpróbálnak kínlódva együtt élni, a társadalmi elvárások miatt egy egész életen át hazudva maguknak és a környezetüknek. Mások legalább ruházkodásban igyekeznek közös nevezőre kerülni az identitásukkal, esetleg hormonkezelésekre vállalkoznak. És vannak, akik végül felbátorodnak, és hajlandóak belevágni egy nemváltó műtétbe, hogy végre teljes életet élhessenek. Erre pedig a térségben leginkább Szerbiában nyílik lehetőség.

Belgrádban is megrendezik az éves pride felvonulást, amire mindig elindulnak az ellentüntetők is
joemygod.com

Ahogy azt a hvg.hu egy konferencián elhangzottakra hivatkozva korábbi cikkében írta, azért lett déli szomszédunk az egyik legkeresettebb ezen a fronton, mert a délszláv háborúban sok férfi szenvedett sérüléseket nemiszerv-tájékon, az orvosok pedig rutint szereztek a rekonstrukciós műtétekben. Ezért ma már a régióban itt érhető el a legjobb minőségű és esztétikájú eredmény.

A Business Insider friss cikke szerint nagyot nyom a latban az is, hogy a nyugat-európai és amerikai orvosokhoz képest itt töredékáron kapják meg a páciensek ugyanazt: hogy végre azzá váljanak, akiknek tartják magukat. Egy olasz férfi például 14 évvel kezdte az átalakító műtétek sorát, Belgiumtól Anglián át Németországig próbálkozott, végül mégis egy belgrádi klinikánál tette le a garast.

Olasz páciens fog kezet Miroslav Djordjevic szerb professzorral nemváltó műtéte után
AFP / Andrej Isakovic

És ez nem csak egyedi, ritka eset. Djordjevic évente száz más országból érkező transzneműn végez el ilyen műtétet: japánokon, brazilokon, amerikaiakon, de még Dél-Afrikából is jönnek hozzá. Pácienseinek 85 százaléka nőből férfivá alakító műtétet kér, ami sokkal nehezebb procedúra, mint fordítva. Összesen húsznál is kevesebb olyan hely van a világon, ami a teljes átalakítást vállalja - ez a szerb klinika is közéjük tartozik, de ők cserébe pluszban még képesek az egészet egy füst alatt véghezvinni, nem pedig éveken át húzódó beavatkozások során keresztül.

Bár a professzor tagadja, hogy a pénz lenne a fő hajtóerő, amiért ennyien fordulnak hozzá, az imént említett olasz férfi mindössze 4,7 millió forintnak megfelelő összeget fizetett az életét helyrezökkentő műtétért, szemben a közel 19 millió forinttal, amit Angliában kértek volna el tőle ugyanezért.

De aki ideérkezik, jobb, ha titkolja, miért érkezik ide

A fentebb leírtak azonban igazán ellentmondásosan hangoznak, ha kontextusba helyezzük őket: egy három évvel ezelőtti ENSZ-kutatás szerint a szerb lakosság 49 százaléka tartja már a homoszexualitást is egy olyan kórnak, ami kezelésre szorul.

Belga rohamrendőrről törölgeti a vért egy járókelő a 2010-es melegellenes felvonulást követően
STR / AP / Press Association Images

Belgrádban még 2010-ben is keményvonalas nacionalisták támadtak rá a helyi LMBTQ-menetre, összecsaptak a rendőrökkel, százötven ember sebesült meg, az egész pedig arra mindenképpen jó volt, hogy a döntéshozók elgondolkodjanak azon, hogy az erősen patriarchális alapokon nyugvó, hétmilliós szerb társadalomban esetleg betiltsák a melegfelvonulásokat.

A remény azonban még így sem haldoklik: az ország kormánya 2012-ben beleegyezett, hogy a saját lakosai által kérvényezett nemváltó műtétek költségének kétharmadát állja. Mindeközben Magyarországon a TB mindössze tíz százalékban finanszírozza ezt a típusú beavatkozást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód