Szijjártó lesz a vendég a szombathelyi Fidesz-KDNP pénteki választási nagygyűlésén

Illés Károly délelőtt még titkolózott, de a Facebookon már megjelent a meghívó a pénteki nagygyűlésre.

A szombathelyi Fidesz most pénteken, vagyis május 31-én tartja kampányrendezvényét - mondta el ma délelőtti sajtótájékoztatóján A szombathelyi Fidesz szerint van esélye Lenkai Nórának leváltani Nemény Andrást 2024. May 27. 12:19 Illés Károly, a Fidesz szombathelyi frakcióvezetője. A helyszínt ugyanakkor nem árulta el, mint ahogy a sajtó képviselői arra sem kaptak választ, hogy kapnak-e meghívót a rendezvényre. Azt viszont hozzátette, hogy szerinte ez jóval nagyobb érdeklődésre tart majd számot, mint az Éljen Szombathely! hasonló eseménye.

Habár Illés nem árulta el a helyszínt, a Facebookon már felbukkant a Hende Csaba által jegyzett meghívó a választási nagygyűlésre, például most hétfő délután Melega Miklós oldalán. Ebből nem csak az derül ki, hogy az eseményre a Haladás Sportkomplexumban kerül sor, hanem az is, hogy a vendég Szijjártó Péter külügyminiszter lesz. Az eseményre egyébként bárki bejuthat, akinek sikerül regisztrálnia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet