Szivárgott az elektrolit a Samsung gödi akkumulátorgyárában

A gondot az okozta, hogy egy új tartályt próbáltak beüzemelni, ami nem zárt rendesen.

Göd polgármestere, Balogh Csaba pénteken közölte, hogy szivárgott az elektrolit a Samsung SDI telephelyén. Erről azonban nem tájékoztatták a polgármestert, hanem egy pletyka nyomán ő érdeklődött a gyárnál, ahol megerősítették a szivárgásról szóló híreket. Egyben megígérték neki, hogy ezután folyamatosan tájékoztatni fogják. Balogh információi szerint a szivárgás kismértékű volt, és a telephelyen belül kezelték.

A polgármester nem sokkal később már arról írt, hogy sikerült elhárítani a problémát. A gondot az okozta, hogy egy új tartályt próbáltak beüzemelni, ami nem zárt rendesen.

Az ellenzéki vezetésű önkormányzattól a kormány a tavaly tavaszi veszélyhelyzet idején egy rendelettel, egyeztetés nélkül elvette a Samsung gyár területét, különleges gazdasági övezetnek minősítette, és a fideszes vezetésű megyei önkormányzatnak adta, ami azt jelenti, hogy azóta ez a testület oszthatja el az onnan származó adóbevételeket is – írja a 444.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek