A rendőrök lefülelték a termesztőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat K. Attila 32 éves budapesti lakos ellen kábítószer-birtoklás bűntett miatt.
A férfi I. kerületi albérletének egyik szobájában alakította ki a speciális fóliasátrat, amelyet marihuána termesztésére használt. A rendőrök a házkutatáskor 18 tő cserepes növényt és a termesztéshez szükséges tárgyakat, eszközöket (légtechnika, csepegtetőrendszer, hőlámpa) találtak és foglaltak le.
A rendőrség K. Attila ellen 2016. augusztus 3-án országos elfogatóparancsot adott ki, ennek hatására a férfi 2016. augusztus 8-án feladta magát. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!