Te tudod, ki volt csótói Irénke néni?

Tábla őrzi emlékét a tó sétányának egy padján.

Most, hogy már szinte fél lábbal kint vagyunk a télből, ráadásul újra is kavicsozták a szombathelyi Csónakázótó régi-új, Wagner András volt polgármesterről elnevezett sétányát, „Biztos nem szerette volna, hogy ő az első rendszerváltás utáni polgármester, akiről közterületet neveznek el” 2023. February 06. 17:05 ismét egyre többen indulnak sétálni a tó körül. Ahogy mi is.

Mészáros D. Zsolt

Így szúrtuk ki ezt a táblát egy padon:

Mészáros D. Zsolt

Ahogy a tóparton horgászók mesélik, Irénke néni Oladon lakott és mindennap a Csónakázótó körül sétálgatott. Ez volt a kedvenc padja.

Szinte minden horgász ismerte, na meg persze azok is, akik hozzá hasonlóan gyakran sétálgattak a Csótó körül.

Ezt látta Irénke néni, amikor itt ült. (Képünk még a sétány felújítása előtt készült.)
Mészáros D. Zsolt

Ez volt a törzshelye, innen nézelődött, itt pihent meg sétái során. És közben szeretett beszélgetni. Az ő emléke miatt állították ezt a táblát fiai, akiket sajnos nem sikerült elérnünk. Ezért is tesszük közzé ezt a felhívást:

Ha ismerted Irénke nénit, vagy akár csak egyszer találkoztál vele, és van bármiféle személyes történeted, írd meg nekünk a kontaktunk_KUKAC_nyugat_PONT_hu e-mail címre!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely