Szombathely belvárosának mélye, az Agora pincegaléria, hétköznap este: a hivatalos kezdés előtt jó negyed órával már húszan-harmincan nyüzsögnek a festmények és fotók előtt beszélgetve. Bevallom, évek óta nem jártam itt, de nem is igen rendeztek itt semmilyen megmozdulást. (Pedig hajdanán, jó tíz éve, hány klubkoncertet, kísérleti színházi darabot vagy tárlatmegnyitót álldogáltam végig. Szinte hetente volt valami, amiért bejöttünk.) Otthonos érzés most újra itt lenni, kultúra ürügyén a falakról fényeket és színeket magamba engedni, mosolygós szombathelyi arcokat látni, a képek előtt diskurálni.
A téma pedig a szombathelyi művészvilág nagy öregje, akit pár hónapja, 92 éves korában temettünk el, ő volt Krieg Feri bácsi. Aki mint életével, halálával is generációkat, egymástól fényévekre álló művészeket köt össze. Közösségformáló ember volt, barátságos, szívélyes és „roppant kollegiális”, ezt mesélik róla. A tárlaton minden róla szól, a képekről Feri bácsi mosolyog ránk. Őt idézik a szombathelyi kiállítók is: Enyedi Zsuzsa, Garas Kálmán, Kaczmarski Ágnes, Masszi Ferenc, Oroszy Csaba, S. Horváth Ildikó, Stekovits Gáspár, Torjay Valter.
Hogy tudott az öreg udvarolni!
Jaj, a Feri bácsi, súgja egy idős hölgy mögöttem a barátnőjének: emlékszel, hogy tudott az öreg udvarolni?! „Mondtam is, ha meghal, nem lesz, aki bókoljon.” Ő volt az, hallom már a megnyitón, aki ugyan soha nem kapta meg azt az országos elismerést, amit megérdemelt volna, sok belső sebe és bánata volt, de mindig humorral, emberi tartással tudta élni azt a hosszú életet, ami neki adatott.
Sokféle ember szerette őt
Feri bácsinak volt egy rejtetett énje, látszatra mindenkivel nagyon szívélyes és kollegiális volt, aki nem tudott senkinek sem ártani, ugyanakkor neki is voltak gondjai, csak keveseknek mutatta - meséli Torjay Valter művészettörténész. Izgalmas és kalandos élet jutott neki osztályrészül (keretben, az életrajzból kiolvashatják). Művészként bonyolult alkotói utat járt be, az összhatás tekintve franciásan expresszív és könnyed tudott lenni, de jelentősek absztrakt képei, sőt grafikái is. A stílus szempontjából azonban magányos maradt, nem illeszkedett a helyi trendekbe, a poszt-nagybányai festészetbe, ami az idős generációra jellemző volt. De nem illeszkedett a modernisták közé sem. Kilógott mindenhonnan, ugyanakkor ott volt mindenütt.
Életének jó részét nem is Szombathelyen töltötte, 1970-ben került a városba, a térképészet jóvoltából. Nagy témája Mongólia volt, nagy szereleme is egy ideig oda kötötte, aztán a távolság elválasztotta tőle. (A mongol nőről készült portréját is láthatjuk a pincében.)
De milyen embernek látták Feri bácsit a kiállító szombathelyi művészek? - Erről mesélnek a videóban:
A halott művész ügyei mindig rosszul állnak – És az élőké?
A halott művész ügyei mindig rosszul állnak, és főként, ha életében nem vált országosan ismertté - fogalmaz búcsúzóul Torjay Valter, ezért is javasolja, néha össze kéne jönni, egy Krieg Ferenc szeánszra!
De hogy érzik magukat az élők? Milyen manapság Szombathelyen képzőművésznek lenni? Erről is megkérdeztük őket:
HOMAGE KRIEG - AGORA-Pincegaléria (Szombathely, Fő tér 10. Tel.: 94/509-641)
A kiállítás megtekinthető: 2013. június 12-25.
Kedd, szerda, csütörtök 14-17 óráig, illetve előre egyeztetett időpontokban
Krieg Ferenc (Zalaegerszeg, 1921. május 25. – 2013. március 4. ) festőművész
Festői múltja azzal kezdődött, hogy 18 éves korában bejárt a Szépművészeti Múzeumba másolni. Tanulmányait 1938 és 1940 között Gallé Tibor később Révész Imre festőiskolájában végezte, majd folytatta a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Burghardt Rezső, Berény Róbert illetve a későbbiekben Gábor Móric és Rozs János voltak a mesterei.
Volt színházi statiszta, villamoskalauz, könyvelő, a Vas megyei Moziüzemi Vállalatnál dekoratőr, a nehéz-ipari minisztériumban előadó, vezető technikus és még sok-sok egyéb, például hadifogoly is.
A háború után térképszerkesztőként vállalt munkát, melynek révén jutott el Mongóliába. A mongol földön 1969 és 1973 között több alkalommal járt, s mintegy két és fél évet töltött el egy magyar-mongol geológiai expedíció térképszerkesztő munkatársaként. Életének ezen különleges epizódja számos festmény, grafika, lemezdombormű megalkotására ihlette. Megfigyelhette és megjelenítette művein az ázsiai ország ősi kultúráját és szokásait, a buddhista vallás kulturális emlékeit és a pompázó, gazdagon stilizált mongol népművészetet, valamint természetesen a mongol embert: a lovast, az anyát, a kolostorok s a mindennapok lakóit; jurtákban, buddhista lámakolostorban, a pusztán, a kietlen távoli hegyekbe vesző síkságokon ábrázolva élénk, szuggesztív színekkel.
Több alkalommal járt Velencében, ahol megragadta a Velencei karnevál hangulata, mely számos maszk, maskarás alak és egyéb nonfiguratív mű megalkotására ihlette. A művész 1970 óta Szombathelyen él, tájképei a közeli Szajki tavaknál készültek. Beleszeretett ebbe a tájba, melyet minden évszakban, hihetetlen színgazdagsággal és vad, energikus ecsetvonásokkal elevenített meg.
Nonfiguratív alkotásainak formavilága meghökkentő, sokszor ijesztő is, színviláguk élénk, érzékeinket felkavaró.
A festőművész 1962 óta tagja a Művészeti Alapnak. Attól kezdve több mint harminc önálló tárlata volt valamint számos csoportos bemutatón szerepelt Franciaországtól az akkori Csehszlovákián és Jugoszlávián át egészen Koreáig.
Forrás: wikipedia.hu
