Egy nyolcosztályos szombathelyi gimnázium az országos Top5-ben

Na, vajon melyik?

Három budapesti, egy győri és egy szombathelyi gimnázium került a HVG 2023-as rangsorába a nyolc évfolyamos képzést is kínáló középiskolák közül – írja az Eduline.hu.

Nem nehéz kitalálni, hogy a szombathelyi iskola az ELTE Bolyai Gimnázium, amely rendszeresen előkelő helyen végez az iskolák közötti versenyekben. Most kategóriájában az 5. helyen végzett.

Érettségi a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban (2022).
Mészáros D. Zsolt

Az első helyre most a fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium futott be, amit a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium került és a Deák Téri Evangélikus Gimnázium követ.

A Bolyai előtt a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium található a negyedik helyen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet