Már nem kell korlátot mászni a szőlősi vasúti megállóban

A GySEV-nél korábban azt mondták, ha teljesen készen lesz a felújított megálló, akkor elbontják a korlátot. Kész lett.

Augusztus végén írtunk róla Korlátot kell mászni a mozgássérülteknek, ha fel akarnak jutni a vonatra 2017. August 22. 08:39 , hogy a tavaly decemberben elkezdett Szombathely-Szőlős vasúti megállóban korlátot kell másznia annak az utasnak, aki az újonnan épített parkolóból akar felszállni a vonatra.

A GySEV akkor azt mondta, hogy a megálló még nincsen készen, ezért zárták azt le ideiglenesen.

Hát, úgy néz ki: vége a korlát mászásnak, mivel olvasónk jelezte, hogy szerda reggelre elbontották azt. Ez pedig azt jelenti, hogy

Szombathely-Szőlős vasúti megálló
nyugat.hu olvasó

elkészült és teljesen használható

a Szombathely-Szőlős vasúti megálló parkolója és az ahhoz épített akadálymentesített feljáró is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód