Az aláírásgyűjtés sok szempontból fontos, az egyik az, hogy a jövő évi országgyűlési választás napján ne csak a nemváltó óvodásokról lehessen népszavazni, hanem az ellenzék kérdéseiről is.
A kínai kommunisták Fudan egyeteme elleni népszavazás egyértelmű tiltakozás a Fidesz-kormány kétszínű politikája és a közpénz harácsolás ellen – írja Facebook oldalán Czeglédy Csaba.
Majd így folytatja: Az pedig, hogy az álláskeresési járadék ne csak maximum három hónap legyen, sok embernek segíthet, akik rendkívüli helyzetben elvesztik munkahelyüket (lásd például tavaly tavasszal a COVID miatti leállás és amiatt munkahelyek ezreinek megszűnése).
Hétfő (12.20.) 13-16 óra Főtér (Király utca és Főtér találkozása, Mekinél)
Kedd (12.21.) 13-16 óra Főtér (Király utca és Főtér találkozása, Mekinél)
Szerda (12.22.) 10-16 óra két helyszín
Főtér (egyik helyszín, Király utca és Főtér találkozása, Mekinél) és Domus és Órásház között (másik helyszín)
Január háromtól minden nap lesz több helyszínen 18 óráig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!