Hogyan sikerülhet szombathelyiként egy nagyjátékfilmet összehozni?

Nem semmi, kaptam fel a fejem, hogy szombathelyi színészekkel, Vas megyei helyszínen nemrég nagyjátékfilmet forgattak, ráadásul úgy, hogy a rendező, Illés László itt él a közeli Dozmaton. Sőt az operatőr, Tóth Gergely is szombathelyi. Hogyan sikerült összehozni vidékről, egy Budapest centrikus, vízfejű országban egy nagyjátékfilmes forgatást? Van már forgalmazója az 'A Pásztor' című filmnek? Mikor lesz a bemutató? Annyit tudtunk, hogy Lacinak nem ez az első filmje, tavaly egy horrorral debütált, A Pincével (The Basement). A szombathelyi horrorfilm után nem akarsz majd lemenni a pincébe 2017. April 16. 17:41 Vele és Horváth Ákossal, aki a film “rossza arca (antagonista)”, egy náci katonatisztet alakít, a WSSZ büféjében ültünk le beszélgetni:

- Hogyan jött az ötlet, hogy a második filmed egy II. világháborús történet legyen?

- Illés László: Mindig nagyon érdekelt ez a korszak. Több forgatókönyvem vár még arra, hogy egyszer elkészítsem, közöttük van egy jóval nagyobb volumenű játékfilm, ami szintén második világháborús, de annak még nem jött el az ideje. A film ötlete akkor támadt, amikor Gergővel (az operatőrrel) egy kis kedvcsináló előzetest mentünk forgatni a Bakonyba egy másik produkcióhoz, de eltévedtünk. Rossz irányba vitt a Google Maps. Egy elhagyatott földúton haladtunk, a semmi közepén. Ott akadtunk rá egy pásztorra, a nyáját legeltette, tőle kértünk útbaigazítást. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy kéne csinálnunk egy pásztorról szóló filmet, annyira magával ragadott az a miliő. Egyszerű dolgokban azonban nehezen tudok gondolkodni, az akkor még csak egyszereplős etűd egyszer csak több szereplős második világháborús drámává és nagyjátékfilmé nőtte ki magát.

Ki a te pásztorod, mesélsz róla?

IL: Egy idős ember, aki számkivetetten él egy olyan elzárt vidéken, ahová a maga szörnyű valóságában még nem érkezett meg a háború. Leszolgálta az idejét az első világháború során, aztán családot alapított és megtalálta újra a békéjét a vidéki csendben. De sajnos a felesége jó pár éve meghalt, és a lányát is elvesztette egy a háborúhoz köthető konfliktus során. Tehát egy nagyon magányos és megkeseredett ember, akinek már csak múltja van. Kizárólag azért él, mert még nem halt meg. Bárányokat tart, minden reggel kihajtja őket a legelőre. Aztán egyik nap lövéseket hall, később zsidó emberek holttesteit találja meg a közeli erdőben. Ráakad egy zsidó lányra is, akit a katonák megsebesítettek és meggyaláztak, ennek ellenére még életben van. A pásztor úgy dönt, hogy megpróbál segíteni. A film ideje azonban nem lineáris (ugrálunk az időben), így van egy párhuzamosan futó szál is, ami a korábban említésre került lány és a testvére története, akiket szomszédaikkal együtt nemrég hurcoltak el a katonák otthonaikból.

Valós történeteket is belecsempésztél a forgatókönyvbe?

IL: Minden háborús történetnek van valóságtartalma. Így természetesen A Pásztornak is. Az életem során hallott elbeszéléseken túl többször is jártam múzeumokban, a levéltárban, olvastam korabeli visszaemlékezéseket a térségből, archív felvételeket néztem, amik szintén bekerültek a forgatókönyvbe. Részben fikció, de én egy olyan realista drámát szerettem volna készíteni, amely az akkori kor és a térség megpróbáltatásait és borzalmait a lehető legvalóságosabban mutatja meg egy mikrokörnyezetbe és történetbe elhelyezve.

Eltévedtetek, aztán bevillant, hogy milyen jó lenne egy filmet csinálni egy pásztorról. Ok, de hogyan lesz egy ötletből forgatás, stáb, pénz, színészek?

IL: Tavaly a horrorfilmünk, az A Pince (The Basement) is már hasonlóan, közösségi finanszírozáson alapult. Azóta kiderült, hogyha nem is járható ez az út könnyedén, itthon ugyanis az adományozó kedv még kialakulóban van, külföldön sikerült rá pénzt szereznünk. Ezt is hasonló módon finanszíroztuk (a film utómunkáját az alábbi linken lehet támogatni) Blu-Ray, digitális kópia, produceri kredit és egyéb ajándékok megvásárlásával. Szerencsére A Pince kapcsán már van egy külföldi mecénás kör, akikre ismét számíthattunk.

Hisznek abban, amit csinálunk és ez fantasztikus! Mindezt úgy, hogy legtöbbjükkel soha nem találkoztam, sőt vannak, akikkel még csak online sem beszéltem egy mondatot sem.

Ezen felül pedig a Magyar Állam által nyújtott adókedvezményre is pályázunk. Persze jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatunk, mint amennyiből Magyarországon forgatni szoktak, de a Pincéhez képest a mostani film már egy előrelépés. Sok-sok kompromisszummal jár így az alkotás, például nem tudtunk annyi napot sem forgatni, amennyit szerettünk volna, és nagyon sok munkafolyamat van amit egyedül kell elvégeznem. Tavaly novemberben volt a forgatás, végül a profi stáb és a fantasztikus színészeknek köszönhetően kialakult egy olyan alkotói közeg, hogy mindössze nyolc nap alatt fel tudtuk venni a filmet.

- Már a forgatás előtt tudtad, melyik karakterekre kit kérsz fel?

- Mivel fontos számomra ez a város, már az első perctől tudtam, hogy egy ”szombathelyi” filmet akarok készíteni. Értem ezalatt, hogy annyi színészt, helyszínt és stábtagot be akartam vonni a helyi lehetőségekhez mérten, amennyit csak lehet. Persze a jelmezek, a második világháborús teherautó, a pirotechnika, a fegyverek és sok stábtag így is Budapestről érkezett. Ákost (Horváth) az első pillanattól fogva szerettem volna, ő minden szempontból nagyon illett az általam elképzelt karakterre. Egyszer már dolgoztunk együtt egy reklámban is. Reménykedtem benne, hogy Jordán Tamást is csatlakozni fog a produkcióhoz, ami így is történt és elképesztően hálás vagyok neki ezért. Egy másik fontos szerepet pedig Endrődy Krisztián játszik, aki szintén a Weöres Sándor színház ismert színésze.

- Ákos, te hogyan emlékszel a forgatásra?

- Horváth Ákos: Ez egy nagyon sűrű, nehéz dráma, amit Laci írt, elolvasva is egy kifejezetten megrázó történet. Egészében, de pillanataiban még megrázóbb. Nekem annyival még nehezebb volt, hogy nem a szimpatikus oldalt képviselem a filmben, hanem az elnyomó hatalmat. Ráadásul Laci szándéka az volt, hogy hosszú snittekből álljon össze a film. Emiatt Tóth Gergő operatőrre és ránk még nehezebb feladat hárult. Egy-egy snitt 5-8 perces is, a felvételt nem lehetett megszakítani, emiatt azonban egy pillanatra sem lehetett lazítani. Ha valaki hibázott, újra kellett venni az egész hosszú jelenetet.

Mennyiben más egy filmszerep, mint színpadon játszani?

HÁ: Óriási a különbség. Filmes szempontból ez egy kamaradráma, ahol nagy hangsúlya van a közeli képeknek. Ha olyan hangerővel beszélnék a filmen, ahogy a színpadon szokás, akkor a nézők hanyatt esnének a filmvászon előtt. Egészen más, itt a pici gesztusoknak, az oldalnézésnek is óriási jelentősége van. Minden fontos, sokkal nagyobb belső töltettel kell csinálni. Ebben a filmben a hitelesség nagyon fontos, a rendezői elvárás is ez volt.

Tényleg, hány kamerával forgattatok?

IL: Egyetlen kamerával dolgoztunk, így, mivel hosszú snitteket vettünk fel, még nagyobb volt a kockázat. Ha sikerült egy kép, megvolt egy nagy etap a filmből, de ha bárki hibázott, újra és újra fel kellett venni az egészet. Ráadásul novemberben, amikor forgattunk, már hamar sötétedik, reggelente elemlámpákkal botorkáltunk a sötétben, és mindössze 7-8 óránk volt a ténylegesen munkára.

- Hogyan oldottátok meg a szabadban a világítást, a sminkelést?

- HÁ: Négy napot forgattunk egy házban, ott ezzel nem volt probléma, de négy napot eltöltöttünk külső helyszíneken is, erdőkben. Mivel ez egy kis produkció így nem volt smink- vagy öltözőbusz, hanem volt egy nagyobb produkciós sátor, ami a hajnali kezdések során egy aggregátor segítségével volt befűtve és világítva.

- Hol zajlott a forgatás? Az előzetes alapján hihetetlen élethűnek látszanak a helyszínek és a kellékek...

- Nem kis nehézségek árán végül sikerült egy olyan helyszínt találnunk, itt Vas megyében, ahol a tulajdonos sok-sok éve ezeket a régi tárgyakat gyűjti és tárolja. A ház még 1910-ben épült, Szakonyfaluban, az Őrségben. Így 95 százalékban be tudtuk rendezni úgy, hogy nem is kellett kelléket vagy díszletet odavinnünk, csak át kellett pakolni az ottani bútorokat és tárgyakat.

A színházi klubba belép Jordán Tamás

Nem beszéltük meg vele előre, hogy itt találkozunk, de ha már így alakult, kávéval a kézben Jordán Tamás is csatlakozik társaságunkhoz. Tőle is azt kértük, amit Ákostól, jó pár forgatáson túl, hogyan érezte magát:

- Jordán Tamás: Én mindössze két napot voltam a forgatáson, de meg kellett, hogy állapítsam, hogy imponáló összetartásban készült. Az anyagi nehézségeket és az ebből fakadó hátrányokat pótolta az elképesztő lelkesedés. Minden nagyon ügyesen meg lett szervezve, előzékenyen és kedvesen bántak velünk, ami nem feltétlenül jellemző ebben a szakmában. Elég sok filmet forgattam már életem során, most egy nagyon érdekes, kihívással teli szerepet kaptam, ez azok közé a filmforgatások közé tartozott, amiről nekem azért van kellemes élményem, mert nagyon jó volt a csapattal együtt lenni.

Én egy nagypapát játszottam. Egyetlen nagy jelent sorban voltam benne, amikor a nácik a zsidókat szedik össze, aztán egy pajtában, az unoka szeme láttára felakasztják. Ott a helyszínen, ez az akasztás azért elég macerásra sikerült... Egy elhagyatott régi házban, szuvas gerendán, nagyon szoros hámmal, képzelhetik, úgyhogy többször is fel kellett venni, többször fel lettem akasztva.

- Horváth Ákos: azért is furcsa helyzet volt, mert a filmben náci katonaként nekem és Endrődy Krisztiánnak kellett a saját színházi főnökünket eltenni láb alól. De bocsánat, Endrődy rúgta ki a sámlit, szóval akkor csakis az ő vállát nyomja ez a teher.

- Jordán Tamás: Nagyon kellemes része volt számomra a forgatásnak, hogy Székely B. Miklóssal (nekem “Laca”, ő a film főszereplője a pásztor) évtizedekkel ezelőtt nagyon jó barátságban voltam, de hosszú évek teltek el úgy, hogy nem találkoztunk. Amikor jött hajnalban a kocsi értem, és bent volt Laca, meglepődtem. Azt tudtam, hogy ő is játszik a filmben, csak azt nem, hogy együtt fogunk a forgatásra utazni. Akkor örömmel konstatáltam, hogy ugyanonnan folytattuk, mint régen, mintha tegnap találkoztunk volna.

- HÁ: Egy olyan alkotói légkör teremtődött a forgatáson a Laci vezetésével, amiben jó volt jelen lenni. Semmi gátja nem volt annak, hogy a saját pici ötletünket is megvalósíthassuk.

- A sok-sok holokauszt-film után lehet még újat, mást mondani?

- IL: Úgy gondolom, hogy az akkori világról és borzalmakról nem lehet eleget beszélni. A film üzenetéhez a második világháború egy létfontosságú közegként járul hozzá.

Az emberiséget a legsötétebb óráiban szerettem volna bemutatni, hiszen akkor mutatkozik meg az egyénnek és az emberiségnek is a valódi jelleme.

Ugyanakkor nem tartom kimondottan holokauszt történetnek ezt a filmet, annak ellenére, hogy a zsidóság drámája tartja össze az egészet. Alapvetően egy idős magyar emberről szól, aki anno leszolgálta az idejét, majd elvesztette mindenét, és arról, hogy ő nem zsidóként hogy tud helytállni egy olyan szituációban, amikor a saját életét és mindenét kockára kell tennie azért, hogy helyesen cselekedjen és másokon segítsen.

Én azonban arra is szeretek odafigyelni, hogy ne csak fekete-fehér karakterek legyenek egy történetben, amely a negatív oldalt ábrázolását is meghatározza. Nem hiszek abban, hogy valaki kimondottan gonosznak vagy jónak születik, hanem nagyon meghatározó, hogy az emberek hova és milyen közegbe jönnek a világra és milyen behatások közepette nőnek fel.

- JT: A kérdés jogos is lehetne, minek is egy holokauszt történet, amikor már annyi idő telt el? Épp azért, mert annyi idő eltelt, és annyira erős az antiszemitizmus! Egyre növekszik azoknak a száma, akik tagadják a holokausztot, úgy gondolom, egyre inkább szükség van olyan történetekre, amik a képükbe vágják az antiszemitáknak, és a holokauszt-tagadóknak, hogy igenis nem múlt el a veszély.

- HÁ: Minden olyan történet, amiben emberirtásról van szó, önmagán túlmutat, hiszen bármelyikünk, bármikor kerülhet abba a helyzetbe, hogy üldözötté válik. Az emberi természetben benne van, hogy ha rákap az ízére, képes kiirtani, bármilyen ürüggyel, szexuális mássága, bőrszíne, vallási hovatartozása vagy politikai hitvallása miatt.

- Hogyan tovább, van már forgalmazótok?

- Február 10-e környékére időzítjük a film elkészítését. Első körben három fesztiválra szeretném benevezni, Cannesba, valamint a San Francisco-i, és a moszkvai zsidó filmfesztiválra. Aztán, hogy innen hogyan lépünk tovább, az nagyban függ attól, hogy bejutunk-e ezekre a fesztiválokra, és ha igen, akkor ott milyen fogadtatása lesz a filmnek. Megkeresett már egy magyar és két külföldi forgalmazó is.

Vannak lehetőségek, de első körben mindenképpen a fesztiválokon szeretnénk részt venni.

A kreatív energiáimat pedig a saját filmjeimre összpontosítom.

- Laci, azért mesélj még kicsit magadról is, annyit tudunk rólad, hogy szombathelyi vagy, itt nőttél fel, és most Dozmaton élsz.

- IL: 8-9 éves koromban még színész akartam lenni, aztán ez elmúlt, onnantól kezdve már a kamera másik oldalán szerettem volna lenni. 12-13 éves koromban kezdtem el amatőr filmeket készíteni, először kisebb szkeccseket, és animációs rövidfilmeket alkottunk a barátokkal, és a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tematikus műhelyében Biczó Antal tanár úr közreműködésével. Egész fiatalon dolgoztam már a Szombathelyi Tévében, a Nyugat Rádióban, a TV94-ben, voltak kisebb megrendelések is, aztán elkerültem Budapestre. A CEU-n jártam forgatókönyíró-képzésre, nagyon színvonalas oktatást kaptam még külföldi ismert tanároktól is, közben a Pécsi Egyetemre jártam levelezőn, több filmes workshopot és tanfolyamot is elvégeztem, többek közt a New York Film Academy képzését is.

Aztán volt Pesten egy saját stúdióm is, ahol cégeknek gyártottunk reklámokat és nagy rendezvényfilmeket, de a szívem mindig a filmezés felé húzott, csak ha az ember folyamatosan megrendelésre dolgozik, akkor erre nincs ideje. Így aztán a céggel felhagytam és 2013-ben (26 éves voltam) elkészült egy nagyjátékfilmen, amit le is forgattunk elég nagy stábbal és ismert színészekkel, de nem tudott végül megjelenni, mert volt egy producere az egésznek, akinek gondjai támadtak utólag a finanszírozással. Mivel akkor csak rendező voltam, nem tudtam mit tenni. A film otthon van a fiókban, meg is tudom nézni, de ennyi. Ez egy elég sötét időszakot eredményezett az életemben, amiből nehéz volt felállni, de sikerült, és utána eldöntöttem, hogy magam kezdek el filmeket készíteni. Így lett A Pince és most A Pásztor.

- Miért költöztél vissza Vas megyébe? Csak könnyebb lenne filmesként Budapesten érvényesülni!

- IL: 8 évig Pesten éltem, de már nagyon nem szeretnék, elég volt. Valahogy a nagyvárosi légkör nagyon távol állt tőlem mindig: a levegő és a természet hiánya, a zsúfoltság, a sok ember, akik ráadásul mindig szomorúnak és gondterheltnek látszanak.

Nekem szükségem van a csendre, a nyugalomra a fákra és a hegyekre ahhoz hogy létezni, gondolkozni és alkotni tudjak.

Szerencsére sokat dolgozom rendezőasszisztensként külföldi és hazai nagyjátékfilmekben és reklámokban, így amikor produkció van, akkor fent vagyok Budapesten, aztán rohanok haza. Ez egy nagyon fontos és felelősségteljes pozíció, első-asszisztensként az ember lebontja a forgatókönyvet, hogy mik kellenek ahhoz, hogy a film elkészüljön, gyártási tervet kell készíteni, a részlegeknek kiadni a munkát, illetve az egész forgatásért és a forgatási napok teljesítéséért kell felelni: sok tucatnyi embert irányítani, hogy mindig az és úgy történjen, hogy a produkció elkészülhessen.

Nemrég egy orosz filmben dolgoztam, Fjodor Bondarcsukkal, előtte első asszisztens voltam Bogdán Árpád Genezis című filmjében, előtte szegény Kamondi Zoltán Halj már meg! mozifilmjében voltam, és ezen felül az utóbbi pár évben volt több magyar kisjátékfilm és reklám: amerikai, dél-koreai, angol, német amiknek a munkálatait vezényeltem. Nagyon sokat lehet tanulni ebből.

- Nem nehéz átugrani rendező-asszisztensből rendezővé?

- Nálam ez fordítva történt. Nagyon sokáig kizárólag rendezésből és gyártásból éltem -2010 óta kapok felkéréseket-, és utána kezdtem csak asszisztenskedni. Ez azért van, mert a megrendelőkkel nagyon nehéz a közös munka, általában mindenki úgy gondolja, hogy ért a filmkészítéshez, és sokszor rengeteg idő és energia megy el fölöslegesen, és nem tud az én kreatív akaratom érvényesülni, hiszen a megrendelő fizet.

Alkotó emberként pedig hatalmas teher kiadni a kezeim közül valamit, amit végül nem érzek a magaménak, és tudom, hogy jobb is lehetett volna, ha az van, amit én szerettem volna.

Ezt sokan könnyen elengedik akik a reklám szakmában dolgoznak, én viszont nem. Vannak azért jó páran, akikkel öröm volt együtt dolgozni és ezért még mindig készítek megrendelésre reklámokat, rendezvényfilmeket de ilyenkor nagyon fontos az összhang a megrendelővel. Szóval ha kimondottan megélhetésről van szó, akkor inkább elmegyek asszisztenskedni amikor csak van rá lehetőség. A kreatív energiáimat pedig a saját filmjeimre összpontosítom.

Megvan már, mi lesz a legközelebbi saját filmed?

Meg. Nyilván most A Pásztor a legfontosabb, de ahogy haladunk előre a munkálatokban és érzem a film végét, már egyre inkább kezdek átkerülni alkotói szemmel a következő filmtervembe.

Egy római légiósokról szóló kalandfilmet tervezek amit idén nagyon szeretnék leforgatni.

Igazából ezt is az ihlette, hogy szeretem Szombathelyt és a múltját. Mindig tetszettek a Karneválok, a jelmezesek és hagyományőrzők és az egész akkori éra. Nem százmilliós költségvetésre kell gondolni, igyekszem mindig a realitás talaján mozogni, pont ezért épített díszletek helyett szeretném kihasználni a térség természeti adottságait: az erdőket, a mezőket, a közeli hegyeket.

A történet egy csapatnyi légiósról szól, akik egy vereséggel zárult látványos ütközet után életben maradnak, és van egy fontos feladatuk, amit el kell még végezniük az ellenséges területen. Futottam már pár kört itteni vállalkozóknál, de eddig nem jártam sikerrel. Külföldi forrásra számítok, de jó lenne ha itt is kialakulna egy mecénás vagy befektetői réteg, aki a városvezetéssel karöltve egy ilyen fontos és helyi alkotás mögé állnának.