Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös, négy pontból álló követelést fogalmazott meg. Ezeket Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja ismertette egy közös sajtótájékoztatón kedden, a pedagógusok világnapján Budapesten.
Követeléseik a következők:
Követeléseikről kedden levélben Orbán Viktor miniszterelnököt is tájékoztatják. Kérdésre válaszolva elmondták: a kormánynak a jogszabály szerint öt napon belül ki kell jelölnie a sztrájktárgyalási partnereket. Szabó Zsuzsa azt is elmondta, hogy a parlamenti pártoknak is levelet írtak, azt kérve, tegyenek ajánlatot az oktatásban dolgozók számára.
A PSZ elnöke kiemelte: 2018 óta kongatják a vészharangot, hogy ha a pedagógushiány, az alacsony bérek, a rendkívüli magas munkaterhek nem változnak, akkor a rendszer összeomlik, „nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket”.
Ezen ügyek rendezésére 2018-tól 2021 októberéig nem született érdemi döntés, pedig 2020 márciusában sztrájktárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal. A koronavírus-járvány miatt viszont „az élet és az egészség védelmét fontosabbnak tartva”, felfüggesztették a tárgyalásokat – ismertette Szabó Zsuzsa.
Mostanra viszont az ügy olyan fontossá és annyira halaszthatatlanná vált, hogy a PDSZ elnökségi tagjaival úgy döntöttek, „muszáj valami eredményt kicsikarni a kormányból” és közös sztrájkkövetelésekben kérik az említett problémák megoldását.
A PSZ elnöke azt mondta: jelenleg 12 ezer ember hiányzik a pedagógusrendszerből, és ebben nincsenek benne azok, akiket a koronavírus miatt kellett, illetve kell helyettesíteni. Kiemelte: ilyen leterhelt állapotban a pedagógusok nem tudják biztosítani azt az oktatást, amely a gyermekek alapjoga.
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja elmondta: a pedagógusbérek már évek óta nem őrzik meg reálértéküket, azokat most is a 2014-es minimálbérhez igazítva számítják. Azt mondja, folyamatosan hallják a kormány részéről, hogy januártól „nekiállnak valamilyen béremelésnek”.
A sajtótájékoztatón többen is utaltak arra, hogy legutóbb, szeptember 29-én, a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a pedagógusok bérének rendezéséről. Ugyanakkor Nagy Erzsébet és a szakszervezetek több más képviselője is kiemelte: ennek a béremelésnek a mértékéről semmit sem tudnak.
Arra kérdésre, hogy mit tesznek, ha lesz pedagógus béremelés, de az nem lesz a minimálbérhez rögzítve, Nagy Erzsébet azt mondta: az ajánlattól függ, de mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy valamilyen előmenetel legyen rögzítve a továbbiakra is.
Szabó Zsuzsa hozzátette: az automatizmusra törekszenek, hogy ne kelljen minden évben követelniük az emelést. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke kiemelte: céljuk, hogy ne fordulhasson elő, hogy bármilyen kormány alatt minimálbér, garantált bérminimum alatt keressen egy pedagógus.
Lapunk néhány nappal ezelőtt foglalkozott részletesen
Tanárok egymás között - „A kormány kihasználja, hogy ilyenek vagytok” 2021. October 02. 19:08 a tanárok helyzetével.