Az átadást Nagyné Tancsics Ildikó, A Gothard Jenő Általános Iskola igazgatójának köszöntője előzte meg. Igazgató asszony elmondta, hogy az étkeztetést biztosító Hungast Csoport
az ebédlő teljes felújításával szupermenzát alakított ki
az intézmény falai között. Erre szükség is volt, mivel az étterem naponta négyszáz tanuló számára biztosítja az étkeztetést.A köszöntőt az első és negyedik B osztályos tanulók műsora követte. A diákok előadásában különféle mondókákat, vicces szösszeneteket hallhattunk, valamint egy zenés-táncos produkcióval is készültek. A
Szupermenza, szupermenza jajj, de régen vártalak
kezdetű mondóka valószínűleg saját szerzemény lehet, de jó volt hallani, hogy nemcsak a tanárok, hanem a gyerekek is örülnek a felújított konyhának.Puskás Tivadar elmondta, hogy az Elamen Zrt.-vel megkötött 2017-es szerződésben az szerepelt, hogy az elkövetkező öt évben 300 millió forintot költenek különböző étkezési helyekre. Szombathelyen a közétkeztetésben összesen 7 konyha és 36 tálalóhely, tálalókonyha működik.
Az iskolában elkészült szupermenza 18-18,5 millióba került. A polgármester el is mondta, hogy mitől szuper a szupermenza. Mégpedig attól, hogy
a 21. századi igényeknek megfelelő küllemű és minőségű ételeket készítenek és tálalnak.
És, ha korszerű környezetben, modern eszközökkel elkészített, egészséges ételeket tálalnak, akkor azt a diákok is szívesebben fogyasztják.A szupermenza egy valóban rendkívül modern, letisztult helyiség, tele vidám színekkel. A falakon különböző táblák láthatóak, amiken vitaminok szerint csoportosítják a különféle ételeket. De megtalálhatjuk azt is, hogy milyen hatása van mondjuk a D-vitamint tartalmazó tojásnak. Ezáltal valóban többet kapnak a gyerekek egy szimpla étkezésnél, az pedig külön öröm, hogy a menüben minden nap valamilyen gyümölcsöt, vagy más egészséges ételt is fogyaszthatnak.