Nemrég dolgom akadt a szombathelyi Órásháznál, a parkolást pedig a kereszteződésnél átellenben, a lakóövezetben terveztem. Kanyarodok is rá az útra, figyelem a kihelyezett táblákat, de abban a pár másodpercben nemhogy értelmezni nem tudtam mindet, de végig sem értem a sok szövegen.
Miután kiszálltam a kocsiból, próbáltam jobban szemügyre venni, milyen szabályokat kell betartanom ahhoz, hogy ne kapjak esetleg büntetést. Ugyanis felülről lefelé haladva egy rendkívül összetett, mondhatni túladminisztrált szabályrendszert találtam:
Fontos, hogy a kiegészítő táblák főszabály szerint a fölöttük álló alaptábla értelmezését egészítik ki. A "P ZÓNA" alá szerelt feliratok tehát nem módosítják az afölött lévő 30-as sebességkorlátozást.
Na de akkor jól van ez így?
Erre a kérdésre a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet ad választ. Ez a jogszabály tartalmazza a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének műszaki követelményeit. A rendelet mellékletének 24.1. pontja kifejezetten rendelkezik a kiegészítő táblák számáról és elhelyezéséről:
Főszabály szerint egy közúti jelzőtábla alatt csak egyetlen kiegészítő táblát szabad elhelyezni. Ennek kell tartalmaznia a szükséges információkat, megfelelő méretben. A jogszabály ugyanakkor kivételt is enged: több kiegészítő tábla egymás alá helyezhető, ha az egyesített kiegészítő tábla előállítása gyártási vagy szerelési okokból nem oldható meg.
Ennek azonban két feltétele van: A különálló kiegészítő tábláknak azonos szélességűnek kell lenniük; illetve elcsúszás és elfordulás ellen különös gonddal kell őket rögzíteni.
Vagyis a jogszabály mégsem határozza meg, hogy betonbiztosan csak egyetlen kiegészítő tábla szerelhető fel.
Így nem arról van szó, hogy három vagy négy kiegészítő tábla, esetleg öt felszerelése már tilos. A lényeg az, hogy a több különálló tábla alkalmazása csak a jogszabályban meghatározott kivételes esetben lehetséges.
Van azonban két további fontos rendelkezés is. A kiegészítő táblákat, amik itt most egy kis zavart okozhatnak a fejekben csak azokkal az alaptáblákkal együtt szabad alkalmazni, amelyekhez értelemszerűen hozzárendelhetők, illetve a több kiegészítést tartalmazó táblák feliratai felülről lefelé olvasva egyértelműnek kell lenniük.
Mindezek alapján több olyan körülmény is van, amely miatt a kihelyezés ezen megoldása legalábbis megkérdőjelezhető.
Nem akarom magam megjátszani: tudom, eredetileg azért lettek kihelyezve a táblák, mert a város több pontjához hasonlóan itt is kevesebb a parkolóhely, mint amennyire szükség lenne, az itt lakóknak pedig (tök jogosan) elegük lett a lépcsőházak között parkoló nagyobb furgonokból. Jött tehát a "P ZÓNA" főtábla és a személyautós kiegészítő piktogram. Viszont felvetődött, hogy például napközben egy villany- vagy vízszerelő szakembernek muszáj megállnia munkaeszközével a területen. Ezért került fel az időkorlát kiegészítő tábla, ami a napközbeni parkolást mégis megengedi a furgonoknak.
A maradék három kiegészítő tábla viszont bárhogy is értelmezem, inkább egy behajtási korlátozáshoz lenne köthető, nem a várakozáshoz (parkoláshoz). Ugyanis a nagyobb teherautók forgalmát tudatosan kell elterelni a szűk úttestű lakóövezetből, nem beszélve az itt található óvodáról és bölcsödéről. A "Kivétel engedéllyel" pedig ilyenkor tényleg vonatkozhat például a hulladékgyűjtő teherautóra, aminek persze mégis be kell valahol jutnia. A "Kivétel célforgalom" pedig mondjuk egy költöztető teherautóra. Ha valóban az itt írt indokok miatt kerültek ki a kiegészítő táblák, akkor viszont hiányzik ezek felett egy "behajtani tilos" tábla, sima fehér kör alappal és piros szegéllyel. Főtáblából ugyanis főszabály szerint lehet 3 darab egy oszlopon - igaz, ez most azt jelentené, még eggyel több tábla kerülne fel a már így is zsúfolt oszlopra.
Fontos, itt nem azt feszegetem, hogy a kihelyezés jogellenes vagy sem. De azt gondolom, jogos a kérdés: a most kialakított táblacsoport valóban minden közlekedő számára egyértelműen értelmezhető-e, vagy ugyanúgy lamentálnak rajta, ahogy én teszem ezt.