Táblát döntött egy autó a Bagolyvárnál

Figyelmetlenség okozta a balesetet.

Az Állj, elsőbbségadás kötelező! tábla ellenére figyelmetlenül hajtott be a kereszteződésbe egy Opel vezetője Szombathelyen, a Bagolyvárnál. A balról érkező Honda vezetője félrerántotta a kormányt.

Kidöntött egy táblát egy Opel a Bagolyvárnál
Tánczos Mihály

A Nárai utcából a Brenner Tóbiás körúton közlekedő autója elé kihajtó Opel miatt húzta félre a kormányt egy Honda személyautó vezetője. A sofőr ekkor szembesült azzal, hogy szemből éppen a kanyarodósávba sorolt be egy másik jármű, ezért még jobban félrekormányzott. A Honda először padkának hajtott, majd kidöntött egy villanyoszlopot és egy települések irányait jelző táblasort. A balesetben senki nem sérült meg.

Kidöntött egy táblát egy Opel a Bagolyvárnál
Tánczos Mihály

A balesetet okozó középkorú férfi - az Opel vezetője - elismerte a felelősségét a balesetért. Az ő autója nem sérült meg. A karambolozó Honda közelében tekert egy kerékpáros is, de szerencséjére az autó előbb ütközött az oszloppal, mint vele.

Kidöntött egy táblát egy Opel a Bagolyvárnál
Tánczos Mihály

Érdekesség, hogy a Brenner Tóbiás körúton elvileg 30 kilométeres sebességkorlátozás érvényes a Nárai utcai kereszteződés előtt, azonban a sebességkorlátozó táblát valaki félrefordította, ahogy több más táblát is elforgattak a környéken, pl. a kerékpárutakat jelző táblát is. A sebességkorlátozó tábla elforgatása adott esetben közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynek is minősülhet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló