Hogyan mondjuk el a kollégáinknak, hogy iszonyúan idegesítőek tudnak lenni?

5+1 tuti tipp, ami az esetek 70 százalékában mindig működik, de azért egy B tervet is mutatunk.

Amikor sok embernek kell egy helyen, együtt dolgoznunk, adott esetben még ugyanazon a projekten is, akkor komoly nézeteltéréseket okozhatnak a különböző személyiségek, stílusok és a prioritások. Persze ilyenkor az ember, ameddig tud, addig tűr, és inkább az ajkába harap, mintsem leüvöltse a másik fejét, de ez nem mindig sikerül, és amúgy sem túl egészséges magunkba fojtani a rengeteg stresszt, ami a munkával jár.

giphy.com

A folyamatos feszültségek pedig így, vagy úgy, de az emberi kapcsolatok rovására mennek, teljesen mindegy, hogy lassú tűzön hevítjük a haragot, vagy nagy lángon hagyjuk felforrni az agyvizünk. Ilyenkor ki-ki vérmérséklete szerint vagy beszáll, vagy elfut, de egy biztos, a durvább viták sokáig kínosan fagyos tudják tartani a közhangulatot.

Ezek után eljön az a pont, amikor a túlstresszelt szervezetünk besokall és fizikai tüneteket is produkál – ezt nevezhetjük kétoldali munkatárs-undoritisznek –, bőrkiütéseink lesznek, enerválttá válunk, majd még legalább száz egyéb tünetet produkálva kidőlünk egy hétre, nekiállunk mantrázni, hogy

Jól vagyok! Jól vagyok!

, de mindhiába.

giphy.com

Nem csak a brit tudósok szerint:

Kutatások szerint a rejtett érzelmek ragályosak, vagyis, az egyik munkatársunk negatív hangulata, rettegése anélkül ragadhat át ránk és a többiekre, hogy az adott kolléga beszélne az érzéseiről, vagy hogy mi egyáltalán felfognánk, hogy mit is látunk rajta. A tudatalattink felveszi a negatív jeleket, amihez nem kell más, csak öt perc és egy közös munka(hely).

A kialakult helyzeten sokat ront, ha a fent említett szituáció egy hierarchikus rendszerben működő cégnél történik, mert egy ilyen helyzetben még több energiát követel az önkontroll, hogy még véletlenül se veszítsük el a fejünk és a munkánk. Ha már menthetetlennek érezzük a helyzetet, akkor vagy elbújunk a munkahelyi WC-ben és elkezdjük az állaskereső portálokat bújni, vagy alkalmazhatjuk az alábbi módszert:

0. lépés: Működjünk együtt és döntsük el, hogy mit akarunk a kollégáinktól

Sajnos elég gyakori eset, hogy az egyik munkatárunk, vagy a főnökünk belekontárkodik a munkánkba és teljesen hazavágja az egészet. Ilyenkor hamar felhúzza magát az ember, és felszínre tör a lázadó, durcás tini énünk, aki legszívesebben – ha az anyjába nem is, de – a melegebb éghajlatra küldené az adott illetőt. A legjobb, amit ebben a helyzetben tehetünk, ha veszünk egy nagy levegőt, kikapcsoljuk a harci üzemmódunk és igyekszünk megtudni, hogy a másik mi a f*szért csinálta azt, amit. Ezek után már el lehet gondolkodni, hogyan oldjuk meg a problémákat és elkezdhetjük kialakítani a közös, kollegiális célokat is.

giphy.com

1. Lépés: Kérjünk engedélyt

A kérdésekből általában nem lehet baj, ezért, ha valamit szeretnénk megbeszélni az egyik tahó kollégával, akkor mondjuk neki azt:

Figyelj, ezzel és ezzel kapcsolatban lenne pár ötletem, tudnánk beszélni róla?

, így az erkölcsi győzelem még akkor is a miénk lesz, ha az ötletünket meg sem hallgatják. A jó szándék, mindenek felett.

2. lépés: Mutassuk be a valós tényeket

Nem, itt nem arról van szó, hogy zárjuk be a munkatársainkat az irodába és este hatkor kényszerítsük őket, hogy az RTL Klub híradója helyett a TV2 hírműsorát bámulják. Ez sokkal inkább egy apró trükk, vagyis ne általánosságokban beszéljünk, hanem mindig konkrét, megtörtént esetekről. A lényeg az, hogy amit mondunk az ne legyen vitatható, mert ha csak annyit mondunk, hogy:

Nem kaptam elég teret/segítséget, hogy megcsináljam...

, arra a másik rákontrázhat, hogy:

Ez nem igaz

. Szóval, a mondandónk legyen célratörő és csak a tényékre fókuszáljunk.

3. lépés: Hassunk az érzelmekre, alkossunk nagyot és a gyarapítsuk a fizetésünk

Ha már ismertettük a tényeket, akkor elkezdhetünk rátérni arra, hogy az egyes események után, hogyan éreztük magunk és hogy ez miért fontos nekünk. Persze, ezt a csomagot is úgy kell eladnunk, hogy ne lehessen belekötni, mert a lelki-faktort általában minden ott lesz*rja, ahol van. Például:

Már rosszul vagyok attól, hogy nem tudom, mit akarsz tőlem

. A lényeg, hogy ne tűnjünk agresszívnek, mert igazából nem éri meg dühösnek lenni, az egyetlen oka ennek a lépésnek az, hogy őszintébbnek és hitelesebbnek tűnjenek a tényeink, amiket korábban felsoroltunk, illetve így mi leszünk a

jó munkaerő

díszpéldányai, akiket a főnökök szeretnek. Persze magadban végig dúdolhatod a Belgától a Fáká! című klasszikust.

4. lépés: Perspektívák, ha találkoznak

Azért, hogy tisztában legyünk a saját helyzetünkkel, kérdezzük meg a munkahelyi barátainkat, hogy ők hogyan látják a dolgokat. Ez azért hasznos, mert mindannyian szenvedünk a szelektív figyelem nevű kórságban, vagyis hajlamosak vagyunk elfeledkezni, vagy nem észre venni a saját hibáinkat. A cél, hogy megértsük, a másik miért viselkedik velünk úgy, ahogy. Ha ez már megvannak, akkor gondolkodhatunk a megoldáson.

5. lépés: Közösségépítés

Ha már változtattunk a saját hozzáállásunkon és mindent megtettünk, amit kell, akkor lehet igazán bevonni a másikat, hogy oldjuk meg közösen a problémákat. Először csak a gondolatainkat osszuk meg a velünk elégedetlen munkatársunkkal és mindig közösen próbáljunk javaslatokat tenni a félreértések rendezésére. Persze ez egy szélsőségesen hierarchikus rendszerben aligha lehetséges, de azért próbálkozni ott is lehet.

giphy.com

Mindezek után az esetek hetven százalékában jobbra fordulnak a dolgok, ha mégsem, akkor pedig nem lesz lelkiismeret furdalásunk, amikor kicsit aljasabb módszerekkel rakjuk helyre a cég bunkó dinoszauruszait. Erre az egyik legjobb megoldás a kávés trükk, amiről részletesebben itt olvashatnak Irodában dolgozik és idegesítik a kollégái? Álljon rajtuk bosszút kávéval! 2015. December 04. 16:47 .

giphy.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Irodában dolgozik és idegesítik a kollégái? Álljon rajtuk bosszút kávéval!

Ezzel a garantáltan hatásos módszerrel bátran elégtételt vehetünk a pénteken 16:59-kor kiosztott sürgős feladatokért...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód