Szombathely a tánc fővárosa, fellegvára, nagy múltú versenyzők otthona. Sokszor hallottuk ezeket a szavakat tánccal kapcsolatos rendezvényeken, mégsem pördül minden sarkon flitteres ruhában egy páros. Nem is emlékszem, hogy a heti felújítottuk/megcsináltuk átadósorozatban volt-e valaha bármiféle tánchoz kötődő dolog. Pedig a szombathelyi tánc jól teljesít, nekik a vb sem álom.
Pár hete, a Hollywood Classics 
Hollywood kinőtte a Bartók Termet 2013. October 12. 18:17 előadássorozaton találkoztunk táncosokkal, ott lépett színpadra Horváth Dávid és dr. Monostori Veronika. A Savaria TSE táncosai látványos tangóval készültek az Egy asszony illata című film zenéjéhez. A szünetben Veronika kisbabát dajkált, Dávid pedig ifjú jampik gallérját igazította egy későbbi műsorszámhoz, s nekünk még rémlett, hogy pár éve még formációban is láttuk őket. Elcsábítottuk őket egy kávéra, hogy felmérjük kicsit ismét, mi a helyzet manapság a táncos körökben.
Nagyon precízen mozogtok együtt, ez látszott az előadáson, nyilván sokat készültetek rá. Sok táncversenyt látva mindig azon párosok nyerték el a tetszésem, akik nem csak a hibátlan lépéseket, hanem az érzelmeket is megjelenítik, a Hollywood Classics előadásain áradt a szenvedély a színpadról. Régóta táncoltok együtt?
Veronika: 2000 óta táncolunk egy párként, manapság ez már ritkaság. Sokszor az első hibák vagy komolyabb megbicsaklások után inkább váltanak, keresik a tökéletes párt. Sokat kell együtt dolgozni, hogy megtaláld az összhangot a partnereddel, rólunk rendszeresen hitték korábban azt is, hogy házasok vagyunk, már elég jól ismerjük egymás mozdulatait. Túl sok időnk nem volt készülni az előadásra.
Dávid: Több mint egy évtized alatt jó barátok lettünk, ez is kell ahhoz, hogy két táncos jól tudjon együtt dolgozni. Attól lesz jó egy páros, ha a sportot és a művészetet tudja ötvözni, és amit előad az hiteles. Több bajnoki cím után talán mondhatom úgy, hogy egy húron pendülünk, természetesen gyakoroltunk az előadásra, hogy minden lépés ott legyen, ahol kell.
Azt tudom, hogy már nem vagytok aktív versenyzők, de még emlékszem, hogy a Savaria TSE formációban is láttalak benneteket. Milyen kupák pihennek otthon a vitrinben?
Dávid: Nehéz lenne felsorolni, formációban elértünk sok mindent, sokszoros magyar bajnokok, Európa Kupa győztes, Európa és világbajnoki döntősök voltunk, mindez nagyon nagy élmény és rengeteg munka volt. A Savaria TSE táncosait mindenki látni akarta, a topcsapatok is (orosz, litván és német táncosok) mindig figyelemmel kísérték műsorunkat, általában véve mindig a dobogósok közt jegyeztek minket. Igaz mi 24 órát vonatoztunk egy versenyre, más pedig két órát repült, annak ellenére, hogy nem volt mögöttünk komoly sportpolitikai és financiális háttér, mégis ott voltunk az élcsapatok közt.
Veronika: 2009-ben bár kavilifikáltuk magunkat a világbajnokságra, de nem tudtunk részt venni rajta anyagi okokból. A kitartás és a sok munka nem mindig elég, de kívánjuk a mostani csapatoknak is, hogy megtapasztalják ezt az élményt. Az esélyük meg van rá, nagyon ügyesek. A formációban az egyéni energiák összegződnek, és ez együtt lenyűgöző tud lenni.
Mennyire van jelen a tánc a civil életetekben?
Dávid: A Táncművészeti főiskolán diplomáztam, jelenleg intézményvezető vagyok a TánCentrum SZTI, idén tízéves kihelyezett szombathelyi tagintézményében. Ezt egyébként a nagybátyám alapította még Szegeden. Vezetőként most már van szabad kapacitásom, így újra elkezdtünk edzeni, szeretnénk fellépni még sok helyen, hogy ne maradjunk ki a reflektorfényből. Emellett persze oktatunk gyerekeket, amatőröket és versenyzőket is, de például több alkalommal tanítottunk már be esküvőre készülő pároknak is különféle koreográfiákat. Szívesen foglalkozunk a színpadi, művészi munkákkal.
Veronika: De mindezt már nem versenyszerűen! 17 hónapja született meg a kislányom, Lola születése előtt jogászként dolgoztam, most szinte minden időmet vele töltöm. Mostanság néha már engedi, hogy benézzünk az edzésekre, ami nekem is nagy öröm, mert nehéz kibírni tánc nélkül. Ez nem hobbi, ez valami annál sokkal több.
A tánc akkor olyan, mint a biciklizés, bármikor megtanulható és nem elfelejthető? Egyáltalán mennyire trend ma Szombathelyen?
Dávid: Ahhoz képest mekkora a város, sok táncegyesület van. Évtizedekkel ezelőtt a TSE volt a legelső, és mondhatni a helyi táncegyesületek vezetőinek nagy része is onnan került ki. Sosem késő elkezdeni, alapszinten még az is megtanul táncolni, akinek nincs sok érzéke hozzá. Magabiztosabban lehet szórakozni, ha ismerjük egy-egy tánc lépéseit.
Veronika: A táncos tévéműsor hozott némi plusz népszerűséget, a sok munkát viszont nem tükrözi a tévében látott, epizódról-epizódra betanított koreográfia. Szombathelyen utánpótlás mindig akadt, hosszú távon inkább a kitartással van gond, de ez minden sportban benne van. A formációs táncnak továbbá az is előnye, hogy nagyon jó közösségépítő, és a személyiségfejlődésnek jót tesz.
Mennyi energiát kell áldozni a táncra?
Dávid: Ha csak táncolni tanul meg az ember, akkor annyit, amennyi az oktatások száma. Ha valaki komolyabban veszi és versenyezni is akar, akkor nagyon sokat. Hozzá kell tenni, hogy formációs táncok esetén országos, európai és világbajnokságokra egy szint után már hetente akár nyolc alkalommal is kell edzeni, mint egy élsportolónak.
Veronika: Amikor aktívan versenyeztünk, akkor mindent alárendeltünk a táncnak, egyetem és munka mellett nehéz volt, de nem megoldhatatlan. Az nem megfelelő, hogy erre áldoztuk minden szabadidőnket, mert annál sokkal többet kellett.
Említettétek a művészi vonal mentén a kűrt, mint műfajt, amiben úgymond visszatértek. Ezt hogy kell elképzelni, mint a korcsolyánál?
Veronika: A kűr egy speciális műfaj, ahol a pár által választott zenére kell egy saját koreográfiát előadni. Ez a műfaj egyénként Szombathelynek köszönheti magyarországi létjogosultságát, a Savaria TSE edzői, Horváthné Bertha Ágota és Márkus Sónyi honosította meg.
Dávid: Ebben többszörös Grand Prix győztesek, háromszoros magyar bajnokok és showtánc kategóriában Európa bajnokok, illetve világbajnokok is lettünk. Ezen eredmények után visszatérve már nem gondolkodunk versenyzésen, viszont több ilyen műfajú produkcióval szeretnénk fellépni, ahol lehet, ahova hívnak minket. Keressük a lehetőségeket az önálló fellépésekre.
Na, ez az a műfaj, amire én is gondoltam, amikor az érzelmeket is látjuk, érezzük, amikor borsódzik az ember háta, kívülről is lejön az, amit ti átéltek.
Dávid: Ha kívülről lejön az, amit mi belülről érzünk, akkor elértük azt, amit akartunk. Ha egy páros meg tudja mutatni és jeleníteni azt, amit akart, és nem csak szigorúan a technikai oldal van rendben. Itt jön be a művészi oldal és ezért is pontozzák ezt külön a versenyen. Volt olyan versenyünk, amelyen volt nálunk technikailag jobb pár, viszont a művészi pontozásunk annyira magas lett, hogy mi nyertünk. A top-párok ettől lesznek jók, hogy nem csak szárazon adják át a technikát, hanem a mondanivaló és az egyéniség is ott van.
És itt vissza is kanyarodunk a Hollywood Classicshoz, ahol éreztem a tangótokból áradó szenvedélyt.
Veronika: Ez egy ilyesfajta fellépés volt, ahol fontos az érzelmek közvetítése. Örülünk, hogy a közönség és a zenekar körében is tetszést aratott a műsor. Reméljük, hogy a jövőben lesz lehetőségünk arra, hogy a hosszú évek során megszerzett tudást és tapasztalatot átadjuk úgy fellépések, mint oktatás formájában is.
Dávid: Jó érzés visszalépni a reflektor fényébe, a tánc bizonyított, hogy az életünk része…
A támogatás és a nehézségek Szombathelyen
Szombathelyen, ha egy eseményre táncosok kellenek, akkor szívesen szólnak a helyi egyesületeknek, akik öregbíthetik a város hírnevét s ilyenkor rögtön Szombathely a tánc fellegvára. Viszont amikor a táncosok mennének versenyre, akkor már nem olyan könnyű a helyzet mert alig-alig támogatott sportág ez.
Itt nincsenek szponzorok logóira váró mezek, amelyek hetente több ezer ember előtt megmutathatók, a versenytánc nincs annyira szem előtt a hétköznapi életben. Természetesen a nagy rendezvényeket sokan támogatják, és még egyesületi szinten is van a szponzoráció, de a párosok esetében szinte nulla az esély erre.
A nehézség nem is azon múlik leginkább, hogy miképp utazik el valaki egy-egy nagy versenyre, hanem azon, hogy hogyan jut el addig. A hétköznapi fennmaradás, a jó és fűtött táncterem biztosítása és még sok apróság kell a sikeres felkészüléshez. Tíz-tizenöt évvel ezelőttig sokkal jobb volt a helyzet városi szinten, a Sportház kapui jobban nyitva voltak ilyen célokra, több támogatás érkezett, mára viszont más lett a világ, mondhatni mindenki úgy csinálja, ahogy tudja, de szerencsére a nehézségek nem látszódnak akkor, amikor kivonulnak a parkettre a táncosok.
