Itt a levél, amelyben a Quaestor-vezér pénzt kér Orbán Viktortól

Ötvenezer megkárosított ügyfélről és nyolcszáz munkahely megszűnéséről írt a miniszterelnöknek Tarsoly Csaba.

A Quaestor Csoport vezére Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében vállalja a felelősséget a kialakult helyzetért, majd egy bekezdéssel később hitelt kér az államtól. Hogy nyomatékosítsa mondanivalóját, azt is hozzáteszi, hogy ha a kabinet segít, azzal az emberek kormányba vetett bizalmát is növelheti.

Elkerülhető 50 000 ügyfél megkárosítása és megőrizhető 800 munkahely, ez is Tarsoly érvei között szerepel. A hitelért cserébe a cégcsoport befektetései és ingatlanvagyona Lefoglalták az ETO Parkot és a stadiont 2015. March 31. 09:15 lenne a fedezet. Ez akár majdnem 300 milliárd forintot is érhet – ha minden jól megy.

Tarsoly Csaba, Quaestor-vezér levele Orbán Viktor miniszterelnöknek
Nyugat.hu

A levélben Tarsoly külön megemlíti, hogy a Kulcsár-ügy rendítette meg először a bizalmat a brókercégek iránt, de nem tett jót a 2008-as válság sem. Az ön-csőd okaként végül a Buda-Cash bedőlését hozta fel, megismételve korábbi érveit, miszerint túl sokan akarták egyszerre kivenni a pénzüket.

Március 9.

A keltezés alapján március 9-én íródott a levél. Tarsoly Csaba aznap este jelentette be a Quaestor Csoport kötvénykibocsátó cégének, a Quaestor Hrurira Kft. csődjét. Később kiderült, hogy ez nem volt igaz, mert valójában 19-én jelentettek csődöt. Aztán erről a dátumról is kiderült, hogy nem oké. Olyannyira nem, hogy a csőd valójában még a mai napon sem szerepel a cégjegyzékben.

Tarsoly Csaba, Quaestor-vezér levele Orbán Viktor miniszterelnöknek
Nyugat.hu

A március 9-i dátum azért is érdekes, mert éppen aznap vette ki a pénzét a Külügyminisztérium is. Szijjártó Péter tárcavezető azt állítja, március 5-én hozták meg a döntést arról, hogy kiveszik a külügy egyik cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak a Quaestornál tartott pénzét, de a tranzakció csak 9-én történt meg.

Ha elolvasná a levelet, letöltheti innen. A Quaestor-bortányról szóló cikkjeink quaestoritt elérhetők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Csalás miatt feljelentést tett az egyik szombathelyi Quaestor-károsult

Gyermekeinek szánta a megtakarítást egy szombathelyi család – most mindent elveszíthetnek a Quaestor csődje miatt.

Kapkodás és titokzatos szálak a Quaestor-ügyben

Rejtő Jenő-i történet bontakozik ki a szemünk előtt, és hol lehet még a vége. Breaking: Tarsoly Csaba visszajött!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság