Kapkodás és titokzatos szálak a Quaestor-ügyben

Rejtő Jenő-i történet bontakozik ki a szemünk előtt, és hol lehet még a vége. Breaking: Tarsoly Csaba visszajött!

És a legeslegújabb hír:

Tarsoly Csaba visszaveszi a Quaestor vezetését!

Ez már tényleg forgatókönyvért kiált: Tarsoly Csaba az MTI-hez eljuttatott közleményében bejelentette, hogy visszaveszi a Quaestor vezetését. Azért, mert most úgy tűnhet, hogy menekül a felelősségre vonás elől, pedig az nem is úgy van. És, hogy ez az egész egy reorganizációs tanácsadó javaslata volt.

Szegény Orgován Béla meg most jöhet vissza a pálmafák alól tápiósági házába?


Korábban írtuk:

A legújabb hír:

Rendőrök jelentek meg a Quaestor-csoport új vezérigazgatójánál, a korábban üzletszerű kéjelgés elősegítéséért és emberölési kísérletért elítélt Orgovány Béla tápiósági házánál

Itt tulajdonképpen be is fejezhetnénk a cikket, ebben a mondatban benne van az egész ügy veleje. Azzal együtt, hogy a Szijjártó-féle minisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt tartott a brókerháznál, és valamilyen rejtélyes megérzés miatt ezt a botrány kitörése előtti napon kivették onnan. Vagy mégsem, mert a botrány napján vették ki, vagy mégis az előző nap. Ez utóbbit sorra lenyilatkozta a külügy.

Csak azért, hogy bonyolítsuk a történetet, mai hírek szerint a botrány másnapján halt meg váratlanul Szilágyi András, aki a külügyi tárca beruházási főosztályvezetője volt. Állítólag öngyilkos lett.

Orgován Béla régi háza Tápión
Forrás: Facebook / Orgován Béla

A teljes kár meghaladja a 200 milliárdot, rengeteg kisbefektető fut(na) Csalás miatt feljelentést tett az egyik szombathelyi Quaestor-károsult 2015. March 19. 16:36 a pénze után, a kármentő alap a Buda-Cash-ügy miatt kiürült, egyelőre kilátástalan a helyzet.

Eközben a kormány és a Fidesz nem tesz mást, mit gyors és hatásos fellépést kér a hatóságoktól, megfűszerezve mindezt azzal, hogy az egész a szocialisták brókerbotránya.

Amúgy meg Tarsoly Csaba (akinek a helyét a rendkívül szerencsés és rátermett Orgovány Béla foglalta el) a kulcsfigurája volt a kormány

keleti nyitásának

, ő volt az, aki rávette Szijjártó Pétert, hogy a moszkvai magyar vízumközpont működtetésével a Quaestort bízza meg. Az már csak hab a tortán, hogy a vízumközpont állítólag pénzért kínálta a schengeni vízumot.

Orgován Béla ezt a képet posztolta a Facebookon március 23-án, hétfőn
Forrás: Facebook / Orgován Béla

Szóval, csak szilánkokat lehet tudni ebből az egészből, aki látja az egészet, az meg, nyilván jól felfogott érdekből, csöndben van.

Valószínűleg nem véletlen, hogy az engedelmes koalíciós partner KDNP szigorú tekintetű képviselője, Harrach Péter most dobta be, hogy a vasárnapi munkavégzési tilalmat minél több területre ki kell terjeszteni. Addig is ezen rágódunk, és nem a Quaestor-botrányon.

Ami teljes egészében a mai camorra-szerű összefonódások, érdekkapcsolatok levonata. Előbb-utóbb ki kellett jönnie egy ilyen történetnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény