Teljesen megújult Szentgotthárd római katolikus barokk temploma

Több mint 720 millióból.

Több mint 720 millió forintos ráfordítással, 535 millió forintos kormányzati támogatással újult meg Szentgotthárdon a barokk stílusú ciszterci Nagyboldogasszony-plébániatemplom, amelyet szerdán püspöki szentmise keretében szenteltek fel ismét.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott: napjainkban egyre fontosabb feladat a hit, a keresztény értékek, illetve annak részeként a keresztény épített örökség megőrzése, továbbépítése.

MTI/Varga György

Hozzáfűzte: Szentgotthárd büszkesége az 1779-ben épült templom, amely a Rába-vidéken élő szlovén nemzeti kisebbség hitéleti központja is.

Az államtitkár kiemelte: az újraszentelt templom freskói között van a híres Dorfmeister-freskó, amely az 1664-ben vívott szentgotthárdi csata egy jelenetét örökíti meg.

Soltész Miklós szavai szerint ez volt az első nagy győzelmünk a török felett, a szentgotthárdi csata hősei pedig napjainkban is példaként szolgálhatnak, hiszen ma is szembe kell néznünk hódító iszlám törekvésekkel, meg kell védenünk értékeinket és meg kell óvni gyermekeinket mindenféle káros hatásoktól.

MTI/Varga György

V. Németh Zsolt, a Vas megyei 3. számú választókerület fideszes országgyűlési képviselője, az áprilisi választáson újrainduló képviselőjelölt az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tolmácsolta a felújított templom újraszentelése alkalmából.

A kormányfő a levelében arról írt: vannak időszakok, amikor egy templom felújítása és felszentelése nemcsak ünnep, de bátor kiállás is amellett, amiben hiszünk. Most, amikor azt kell látnunk, hogy a keresztény Európa élet-halál harcot vív, amikor a templomokat lerombolják, nekünk erősnek kell maradnunk a keresztény értékek mellett - idézte a miniszterelnök szavait V. Németh Zsolt.

A szentgotthárdi Nagyboldogasszony-plébániatemplom külső rekonstrukciója még a kétezres évek elején kezdődött meg, majd 2010-ben hozzáfoghattak a belső felújításhoz is. Elkészült a templom főhajójának egyik részén látható, a szentgotthárdi csatát ábrázoló Dorfmeister-freskó restaurálása is.

MTI/Varga György

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet