Tényleg, minek is újra játszani Woodyt (és Kernt)?

Részben új a darab, és csak részben saját a premier, ugyanis Béres Attila 2013-ban már megrendezte, akkor Miskolcon. Mondhatjuk, a mostani előadás annak a remake-je. Maradt Görög László a főszereplő, a díszlet és a jelmez sem sokban változott (legalábbis a youtube-ra feltöltött snittből ítélve), valószínűleg a jeleneteken azért módosítottak, no és a színésztársak mások.

Ő a neurotikus filmkritikus, Allan Felix

Mészáros Zsolt

De kezdjük azzal, hogy értem én, miért is jó egy ilyen előadást áthozni Szombathelyre, kellenek itt is ott is a könnyed embermesék, a sokat kóstolt és bevált történetek. Biztos sokaknak kimaradt anno ez a Játszd újra, Sam!, vagy mert nem jutottak el Pestre, vagy mert nem jártak moziba, és a tévét se kapcsolták be épp akkor, amikor (sokszor) adták. És tényleg jó magunkon, saját neurotikus nyavalyáinkon somolyogni.

Húsz-harminc éve nagy durranás volt ez a színdarab

Nem hinném, hogy az itthoni színházak bármelyikében futott volna még egy olyan „nem zenés” darab, amelyért így rajongtunk volna. Szinte gyerek voltam én is, amikor három órás autókázással elvitt rá a család, hetekig készültünk, hogy majd elmegyünk a fővárosba, a Vígszínházba, Kern Andrást és Halász Juditot nézni. Nincs már meg, milyen lehetett maga az este, csak a színházélmény maradt meg, hogy én ezt nagyon szerettem.

Vakrandi, az első

Mészáros Zsolt

Harminc éven át ment a Vígszínházban (egy idő után már a Pestiben, hihetetlen idő), Kern egyik legnagyobb dobása volt, annyira magára fazonírozta, eggyé vált a Woody Allen-féle karakterrel. Kellett hozzá egy alapanyag, a film, amit nem lehet nem szeretni. Ezt én csak később láttam, persze imádtam. Meg picit mindig idegesített ennek a csupaszemüveges entellektüell Csarlicseplinnek az önmarcangoló világa. Mint színész, mint férfi pedig sohasem fért a fejembe, hogy bír egyáltalán Woody a csajok szemébe nézni. Márhogy ilyen fizimiskával. Mit tudhat, hogy egyáltalán eljutott idáig, hogy egy világot szórakoztat, filmet forgat, játszik, eladja magát, s közben röhögünk azon, amit magából csinál.

De ez rég volt, azóta nagyiparos lett, megöregedett, évente lenyom egy hol jobb hol rosszabb közönségfilmet, de maga-magát már nem igazán teszi bele abba a görbe tükörbe.

Woodyizmusról, és az élet nevű társasjátékról

Ez a Játszd újra, Sam! meg másról sem szól, csak a woodyizmusról. A nyavalygó értelmiségiről, aki folyton fecseg, érvel, reflektál a világra és önmagára. Akivel nagy dolgok leginkább fejben történnek. Ez a folytonosan önelemző neurotikus sejttömeg keresi helyét ebben a sztorimentes, szürke világban.

Lábszagmustra

Mészáros Zsolt

Másrészt Woody szándékos öngúnnyal helyezi magát sokszor alantasabb, röhejesebb szerepbe, amiért persze elkezdünk szimpátiát érezni iránta.

Bánfalvi Eszter mint Judy

Mészáros Zsolt

Ez a mostani szombathelyi premier épp ezért merész húzás, mert annyira kötjük ezt a figurát Woody Allenhez (aztán Kern Andráshoz), felkötheti a gatyáját az, aki merészeli magára gyúrni ezt az erős karaktert. Mert ez az előadás akkor él, ha színházon túl is egy arc, egy egyéniség játssza, egyemberes darab, a többiek csak kellékek, a woodyizmus nevű társasjáték tábláján.

Görög László nem Woody

Alacsony, göndörkés őszülő fürtökkel, arcában ott a szépfiú huncut mosolya, eszünkbe se jut róla a nyápic csupaszemüveges. Bár azért gondolatban sokszor lejátsszuk újra a régit, beugranak a filmes poénok, ha akarjuk, ha nem. Görög László kölykös, kedves, folyton fecsegő, álmodozó, érző palit formál. Ő a neurotikus filmkritikus, Allan Felix, aki próbál túljutni azon, hogy a felesége elhagyta, ami miatt persze depresszióssá válik.

Görög rendben van, de puhább, kevésbé önironikus, kevésbé szemüveges-okos karakter, hiányzik belőle a mély öngúny. Ő ilyen, tőle ilyen ez az előadás. Más, de szerethető.

Mészáros Zsolt

A darab helyszíne egy szoba, plusz a reptér. Az igazi játék belül folyik, egy intellektuális játszma részesei vagyunk, ahol az Ego eljátszadozik az ösztön-énnel, felesel a felettessel, és közben folyton ott a példakép, Humphrey Bogart, az idealizált hős. Az önmarcangoló neurotikus meg csak azt kérdezgeti magától, ki vagyok én, milyen vagyok én. Mindezt filmes zenei betétekkel, sok kis apró jelenettel megspékelve, jó ritmusban és ívvel.

Végigzongorázhatunk a színésztársakon is

Orosz Robi rendben van, hozza a roppant elfoglalt üzletember figurát. Oroszrobisan, vagyis Dicknek leginkább a komikus oldala domborodik.

Mészáros Zsolt

„Kevesebb beszéd, kevesebb ruha…”, fogalmazza meg az igényét mellettem nem éppen komilfó módon egy férfi, amikor Edvi Henrietta került szóba. Igen, valahogy nem mindig állnak jól neki a szavak, csodaszép nő, tökéletes alakkal, porcelánbaba arccal, úgy festenek rajta a ruhák és a parókák, mint egy divatáruház kirakatában a próbababán. A szexi nőcis jelenetekben tökéletes, de a rocker csajt már nem hiszem el neki.

Mészáros Zsolt

Bánfalvi Eszternek Linda szerepe rutin, csípőből megoldja. Sok vibrálást nem érzek kettőjük között, mármint Linda és Allan között, annyit igen, hogy aranyosak együtt, nem mint férfi és nő, csak úgy.

Mészáros Zsolt

Szerémi Zoliban sem csalatkozunk, ő a nem túl bonyolult Humphrey Bogart, a hős, akiben Allan kapaszkodót és támaszt keres. A FÉRFI, aki mindig tudja, mitől döglik a légy, és mi a leghelyesebb lépés.

Bogart aktív

Mészáros Zsolt

Várjuk a zenei filmes utalásokat (Kill Bill, Pszicho), jó felismerni és összerakni melyik kis jelenethez milyen zenés betét kerül, és miért épp az szól. A rendező nem teszi maivá, nem nyúl bele a szövetébe, marad nagyjából olyan, mint a film színházi átirata. Működik így is. Lefogadom, Miskolc után szeretni fogják a szombathelyiek is.