Ha július elsején már nem keverik a maltert a termál gyepén, akkor ki fog nyitni a szombathelyi fürdő

Ennyire még sosem szurkoltunk a kőműveseknek.

A múlt hétvégén kinyitott a szombathelyi Tófürdő, így már bárki csobbanhat egyet a húsz huszonnyolc fokos vízben. Sok olvasónk azonban inkább szeret úszás helyett a termál vízben ücsörögni, így hát jogosan tettél fel a kérdést, hogy: Na jó, de mikor nyit már ki a termál fürdő is?

Mi pedig továbbítottuk ezt a fürdőt üzemeltető VasiVíz Zrt.-nek. A társaság pedig azt a választ adta, hogy

Mészáros Zsolt

szeretnék július elsején kinyitni a strandot, ám ez csak akkor jön össze, ha az éppen zajló uszoda bővítés munkáit arra befejezik a szakemberek.

Gyerünk kőműves bácsik, mindent bele!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos