Nincs terrorveszély Magyarországon - mondta a Fidesz-frakció szóvivője

Halász János az M1 ma reggeli műsorában közölte, hogy jelenleg nem tudni Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről. MIndezt azután, hogy kedden az országgyűlés a kormánypártok és a Jobbik képviselőinek szavazatával elfogadta a terrorveszélyről szóló törvényt. A törvény széles jogosítványokat ad a kormánynak, gyakorlatilag lehetővé teszi a rendeleti kormányzást.

Ehhez csupán az kell, hogy kihirdessék a terrorveszélyhelyzetet, azt pedig a kormány dönti el, mi számít ilyen veszélyhelyzetnek. Halász János beszélt a kedden megszavazott Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központról is, azt mondta, hogy az intézmény gyorsan fel tud állni, kellő szakértelemmel és kellő állománnyal. A központ nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik majd, és falai között időben összefuthatnak a terrorizmussal kapcsolatos információk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek