Ma tíz órától újra áll a munka a Tescóban

Nézegessen széthagyott, teli bevásárlókocsikat a hipermarketben, amíg újraindul a munka.

Legalább huszonöt százalékos béremelést követelnek a Tesco dolgozói, ezért kezdtek sztrájkba tegnap, és a munkabeszüntetsét a mai napon is folytatják.

Világégés utáni hangulat a szombathelyi Tescóban, péntek este
nyugat.hu olvasó

Tegnap írtuk A szombathelyi Tescóban is sztrájkolnak, az igazgató ül az egyik kasszánál 2017. September 08. 17:16 , hogy kígyózó sorok várták péntek délután a vásárlókat a szombathelyi hipermarketben, sokan még azt sem tudták, hogy miért kell nekik a szokásosnál is többet várniuk. Az üzletben ugyanis még csak egy papír sem írt arról, hogy éppen sztrájk van.

Szombaton 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést a dolgozók, akik azt szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról - közölte az MTI.

Széthagyott kosarak mindenütt
nyugat.hu olvasó

Közben a Tesco egy közleményben azt írja, hogy az elmúlt két évben folyamatosan fektetett be a bérekbe, aminek köszönhetően az áruházlánc munkatársainak többsége összesen több mint kéthavi fizetéssel vihet többet haza idén, mint 2016-ban, és a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres 176 ezer forintnál kevesebbet. A Tesco, állítása szerint, az elmúlt 2 évben már 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Ez is jól mutatja, hogy folyamatosan egyre többet tesz a dolgozók érdekében. A Tesco által használt piaci források alapján megállapítható, hogy a kiskereskedelmi szektorban az áruházi dolgozók fizetése átlagosan csak 19%-kal növekedett, míg a Tesco év eleje óta a legalacsonyabb fizetési kategóriákban 22,4%-os bérfejlesztést hajtott végre. A Tesco az idei év első félévében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 kolléga OKJ képzésébe, lehetőséget teremtve számukra a fejlődésre. A tavaszi szemeszterben a vállalat több mint 300 diák és 742 felnőtt számára biztosított szakmai képzést.

Úgy látszik sokan megunták a várakozást
nyugat.hu olvasó

Az áruházlánc közleményében arra is kitér, hogy sztrájkot a dolgozók egy olyan hétvégére időzítették, amikor a vállalat 4-5 ezer munkatársa és családjaik vesznek részt a Tesco hagyományos családi és sportnapján, amelyet a vállalat a sztrájkfenyegetettség ellenére sem mondott le, hogy ne okozzon csalódást a munkájukat lelkiismeretesen végző kollégáinak.

A Tesco tájékoztatása szerint pénteken a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. A szakszervezet példátlanul sikeresnek tartotta a sztrájkot, mivel a dolgozók szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz.

Ma egyébként az üzletekben diákmunkásokkal Diákmunkásokat rendelt be a Tesco a sztrájk miatt 2017. September 08. 19:04 szeretnék pórolni a sztrájkoló munkaerőt.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet