Tisztújítás volt a DK-nál

Gyurcsány Ferenc maradt az elnök.

A Demokratikus Koalíció tisztújítási folyamata a 2023. február 5-i tisztújító kongresszussal véget ért. A tisztújítás eredményeként a párt elnöke Gyurcsány Ferenc, ügyvezető alelnöke pedig Molnár Csaba lett – áll a párt lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

A DK alelnökeinek a tagok Vadai Ágnest, Varju Lászlót, Gy. Németh Erzsébetet és Ara-Kovács Attilát választották, az elnökségi tagok pedig Kálmán Olga, Cserdiné Németh Angéla, Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Rónai Sándor, Ráczné Földi Judit, László Imre, Barkóczi Balázs és Varga Zoltán lettek. A párt etikai bizottságának elnöke Nemes Gábor lett.

A Demokratikus Koalíció ezzel az elnökséggel vág neki a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választás előkészületeinek – közölték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet