Több alapvető élelmiszer is eltűnhet a polcokról a háború miatt

Vagy brutálisan megdrágulnak.

Szinte az egész világra hatással van az orosz-ukrán háború, ezért rövid időn belül a komoly áremelkedés mellett hiány is felléphet három élelmiszer esetében, amelyekkel Oroszország és Ukrajna látja el a fél világot. Ez a három veszélyben élelmiszer pedig a búza, a kukorica és a napraforgó.

A két ország ugyanis a világ búzakivitelének mintegy 29 százalékát, a világ kukoricakészletének 19 százalékát és a világ napraforgóolaj-kivitelének 80 százalékát adja – írja a Femcafe nyomán az atv.hu .

De nem csak a termelés és a szállítás ütközhet nehézségekbe, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy Oroszország korlátozhatja az áruk exportálását a vele szemben bevezetett szankciók miatt. A jelentések szerint az orosz búzaexport 70 százaléka afrikai és közel-keleti vevőknek ment, akik most kénytelenek lesznek más forrást keresni. Ez a legrosszabb esetben áruhiányhoz is vezethet a világban, de minimum nagy áremelkedéshez.

Az infláció miatt így is az egekbe szöktek a fogyasztói árak, a jelentések szerint átlagosan 7,9%-kal voltak magasabbak idén januárban, mint egy évvel előtte. Különösen sokat drágultak az élelmiszerek, 10,1, ezen belül az étolajé 33,4 százalékkal nőtt.

Hazánkban jobb egy fokkal a helyzet abból a szempontból, hogy legalább a pékáruk alapját biztosító liszt rendelkezésre áll, Magyarország gyakorlatilag önellátó búzából és kukoricából, sőt jelentős mennyiséget exportál még ezen felül, miközben az import elenyészőnek mondható – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság