Devecsery László, a vasi irodalmi élet egyik meghatározó alakja, három éve folyamatosan kórházi kezelésre szorul. A József Attila-díjas író a közösségi oldalán számolt be arról, hogy állapota továbbra is súlyos: bal keze 80 százalékban bénult, jobb oldalán pedig a combnyak és az érintkező combcsont is eltört.
A poszt szerint jelenleg semmilyen segédeszközzel nem tud járni, és a gyógyulásához szükséges műtétre TB-finanszírozásban hosszú várólista miatt csak évekkel később kerülhetne sor. Mint írja: „Igaz, nekem fáj kegyetlenül, nem nekik.”
A bejegyzésben azt is közölte, hogy a magánellátásban 3–5 millió forintba kerülne a beavatkozás, de találtak egy olyan intézményt, ahol a teljes költség körülbelül 2,5 millió forint. Ezt azonban saját erőből nem tudja kifizetni, ezért a nyilvánossághoz fordult.
„Amennyiben nem jön össze a szükséges összeg, akkor életem hátralévő részét félig bénán, kórházi ágyban fogom tölteni” – írta.
A posztban megadta bankszámlaszámát is, amelyre „ADOMÁNY” közleménnyel várja a támogatásokat. A bejegyzés végén megköszönte az eddig érkezett segítséget.
A 76 éves Devecsery László évtizedek óta meghatározó szereplője a vasi kulturális életnek, számos verseskötet, gyermekirodalmi mű és színpadi darab szerzője. 1981–1987 között a Joskar-Ola Lakótelepi Általános Iskola tanára volt, valamint a Buratino Gyermekszínház rendezője. 1987–1997 között a kőszegi Jurisich Miklós Kísérleti Gimnáziumban oktatott, 1997-től 2009-ig pedig a szombathelyi Szent-Györgyi Albert Középiskolában drámapedagógiát és magyart tanított. 2000-ben elvégezte az ELTE BTK magyar szakát, 2009 óta szabadúszó, illetve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban is rendezett.