Több fát szeretne Szombathelyre az LMP

Kevesebb cukros üdítőt a képviselőknek, több zöld területet a szombathelyieknek!

A tegnapi napon sajtótájékoztatót tartott Németh Ákos, az LMP Vas megyei elnöke és Horváth Zoltán, a Vas megyei elnökség tagja az LMP elképzeléseiről. Itt kitértek arra is, hogy miként szeretnék Szombathelyt zöldebb várossá tenni.

Németh Ákos lapunknak elmondta, hogy első lépésként megszüntetik a képviselőknek járó cukros üdítőket. Horváth Zoltán ezt a javaslatot bevitte a bizottsági ülésre, ahol azt minden bizottsági tag jóváhagyta. Ezért a bizottsági üléseken és a közgyűléseken csapvizet szolgálnak majd fel a jövőben. Így egy egészségesebb, olcsóbb és környezetkímélőbb alternatívát nyújtanak, ráadásul ezzel a

helyi vizet is támogatják

.

Vágvölgyi Bálint

Emellett csatlakozni szeretnének a Klímabarát Települések Szövetségéhez is. Ez a javaslat most kerül majd beterjesztésre. Ha októberben megválasztják a szövetséges Nemény Andrást, akkor egy intenzív fatelepítési programot fognak indítani. Ezt a javaslatot azzal indokolják, hogy a lakosság igényli, hogy minél több zöld terület legyen a környezetében.

További javaslatokra augusztus végén lehet számítani. Ekkor ismertetik ugyanis az Éljen Szombathellyel közös programjukat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet