Több mint négyszázzal lettünk kevesebben Vasban

Pedig visszaesett a népességfogyás.

Csökkent a vasi népesség: nem számolva az ide és az elköltözőket, összesen 413 fővel lettünk kevesebben az idei első negyedévben, pedig éves szinten tizedével csökkent a halálozások száma.

Mintha kiürült volna Sajtoskál, annyival csökkent Vas vármegye lakosságszáma 2023 első három hónapjában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss népesség-jelentéséből.

Egészen pontosan 413 fővel lettünk kevesebben a születések és a halálozások számát tekintve, ez a népességcsökkenés mérséklődését jelenti, hiszen tavaly ilyenkor 515, tavalyelőtt 569 fővel csökkent a vasi lakosságszám az első negyedéveket nézve.

Kiderül a számsorokból, hogy a halálozások száma éves összevetésben tizedével csökkent: tavaly 994, idén 904 halálozást számolt a KSH az év első negyedében.

Közben a születésszám, ha minimálisan is, de emelkedett: idén januárban, februárban és márciusban összesen 491, tavaly ugyanezen időszakban 479 volt a vasi születések száma.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek