Videókon mutatjuk, micsoda őrület fogadta a horvát válogatottat Zágrábban

120 ezer ember a főtéren és több tízezer az utcákon. Őrület volt.

Soha nem látott tömeg és éljenzés fogadta a horvát labdarúgó-válogatottat hétfőn Zágrábban: 120 ezer ember a főtéren és több tízezer az utcákon éljenezte a világbajnoki ezüstérmes csapatot, amelynek így órákba telt eljutnia a repülőtérről a város központjába, ahová a hivatalos rendezvényt tervezték. Az érkezést és az utat a legtöbb horvát tévécsatorna élőben közvetítette - írja az MTI.

A repülőgép 15 óra után szállt le a horvát fővárosban, és a város felett érkezett meg három MiG-21 vadászrepülőgép kíséretében.

A reptéren

Már a repülőtéren hatalmas ovációval fogadták a játékosokat, akik a nyitott tetejű autóbuszról is végig autogramokat osztogattak, integettek és fotóztak, majd saját közösségi oldalaikon is jelentettek meg képeket.

Emberek tolongtak az út szélén, hogy megérinthessék a futballistákat, többen ültek a háztetőkön és lógtak ki az erkélyekről is zászlókat lengetve.

Közben a Jellasics főtéren voltak, akik már 12 órája vártak, hogy találkozhassanak a horvát válogatottal.

Őrület, tiszta őrület

A délután folyamán a légierő legnagyobb büszkesége, a Vihar Szárnyai elnevezésű műrepülő-kötelék légi bemutatót tartott. Egy helikopter óriási horvát zászlót lógatva folyamatosan keringett a tömeg felett.

Az ünneplés késő éjszakába nyúlhat, az egész városban megbénult a forgalom.

Hétfő este

Az óriási érdeklődés és a késés miatt elmarad az elnöki hivatalba tervezett fogadás is, ahol Kolinda Grabar-Kitarovic államfő kitüntetésben részesítette volna a válogatott játékosok és Zlatko Dalic szövetségi kapitányt is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport