„Tönkretesznek minket” - Csekély 7,9 milliárd forintba kerül a kormány „szankciós” kampánya

Az RTL Klub nyomozta ki.

Nettó 7 milliárd 874 millió forintos keretösszegre kötött szerződést a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal egy kommunikációs kampányra – tudta meg az RTL Klub.

A már korábban is helyzetbe hozott New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nek és a Lounge Design Szolgáltató Kft.-nek a feladata:

„Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása.”

Bár a dokumentációból nem derül ki a pontos tematika, könnyen kikövetkeztethető, hogy a „szankciós” kampányról és a hozzá kapcsolódó „nemzeti konzultációról” lehet szó.

A feladatok között van kreatív szövegírás, nyomdai szolgáltatás, filmgyártás, médiatervezés és rendezvényszervezés.

A sok formában futó politikai kampány üzenete, hogy Magyarországon az uniós szankciók miatt van nehéz helyzet.

Magyarország egyébként mind a nyolc uniós szankciócsomagot megszavazta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet