A harcijárművek azért keltek át a határon, hogy felszámolják a Törökország melletti térségben az ISIS hadállásait. Egy katonai forrás azt mondta a török sajtónak, hogy a Jarablus térségben 70 célpontot már megsemmisítettek tüzérségi támadásokkal, 12 másikat pedig a légierő bevetésével. Az offenzíva részeként a török különleges erők már korábban is átkeltek az észak-szíriai övezetbe.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint a támadás célpontjai az Iszlám Állam, és egyben a kurd milicisták - utóbbiakat azért támadják, mert attól tartanak, hogy a határ mentén az eltakarított ISIS mögött hagyott vákumban kialakíthatnak egy autonóm területet, ami a Törökországon belüli kurd függetlenségpártiakat is feltüzelhetné.
A mostani megmozdulás nem sokkal azután érkezett, hogy egy feltehetően ISIS-támogatta öngyilkos merénylő több mint ötven embert megölt egy török esküvőn Gaziantep városában. A török légierőt egyébként tavaly november óta nem vetették be, amikor leszedtek egy orosz gépet (azóta Putyin és Erdogan kibékültek).
Mindeközben terrorelhárítók Isztambulban rajtaütöttek egy rakás ISIS-gyanús személyen is - számolt be a török Dogan hírügynökség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!