Dobozország lakója történetesen épp Tót, de lehetne Kiss vagy Horváth, egy élni akaró ember, akinek legfőbb vagyona egyenes gerince, hogy az orrát és bajuszát hetykén hordja. Becsülete van. Akinek – mint a népmesében - takaros kis vidéki, kolbászos-pálinkás élet adatik, urára feltétel nélkül felnéző asszonykával, takaros gyerkőcökkel, madárcsivitelős langyos nyugalommal. És akiből, ha jön a kis Viktor (Emmanuel), azért kibukik az ősmagyar tulok, és akkor a mi édes jó Lajosunk a kiglancolt vidéki vasútállomáson pucér hátsót mutat a császári vonatnak. Ebbe a vidéki idillbe túr bele az élet, a háború, s vele az Őrnagy úr.
Tótékkal egyszer mindenkinek kötelező lenne dobozolni, mondom ezt annak ellenére, hogy tegnap délután még nem voltam ennyire lelkes. Többször is megvolt, láttam elégszer, Fábri-filmen és színházban, olvastam is kötelezően. Megint leporolni, mi újat lehet még mondani, a második világháború ürügyén Örkénnyel és Tóttal a mának üzenni? A WSSZ-ben meggyőztek, mindig lehet valamit. Újra és újra, hogy ne felejtsük el a Tótokat, főként, hogy a szellemileg most cseperedő nemzedék is hallja hírét az Örkény-féle őrnagyoknak. Mert persze hogy aktuális. Dobozország vagy Abszurdisztán állandósult honi jelzőnk, és most nem aktuálpolitizálok. Mert Örkény darabkezdő és záró egypercesének fogas kérdése ma is nagyon aktuális: „És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van?”
„Pókék, majd Csend legyen!” – ez volt Örkény első címötlete
Ivo Krobot rendezésében épp az a jó, hogy letisztult és lényegre törő, mint a mátrai falucska ózondús levegője. A színpadkép (amit Horgas Péter tervezett) esszenciája a „Magyarország Szeretlek” című közhelygyűjteménynek. A mélyzöld ajtók mögött szinte látom a frissen huzatolt dunyhákat, a konyhaasztalon érzem a jó magyar „házibor” savas bukéját, magam előtt látom a tájat, gyantaszedőkkel és illatozó fenyvesekkel. Egyetértek Krobottal - elég abszurd maga az örkényi tragikomédia ahhoz, hogy ragaszkodjunk ehhez a szép magyaros-kolbászos-bajszos-székelymintás történelmi díszletvilághoz. Nem hiányzik az elvont, abszurd díszlet, a népi realista tornácos falusi életképben hatásosabb ez a lehetetlen morális történet. Viszont kellenek a híradó-bejátszások, a Karády betétdalok – hogy Tót-módra rá ne unjak, felpezsdítsen.
Ásítoztam kicsit az elején, mert álmosító, hideg-nyirkos este van, de lassan ráéreztem a darab ízére, mert jók a színészek, élnek a karakterek, ennek örülök igazán. Szabó Tibor őrnagya nem egy habókos, partizánfóbiás nevetni való gumifigura, komolyabban lehet venni, ugyanakkor szórakoztató és szerethető. Tökéletes választás a színész. Az elején, az állomáson egy megfáradt öregember, aki színről színre egyre energikusabb, láthatóan kevesebb a ránca, egyenesedik a gerince. Érvelésében is van logika, és ez igazán hátborzongató.
Ivo Krobot rendezése az emberre, a színészekre figyel
Szemben vele áll, egyre görnyedtebben Lajos. Bajomi Nagy Györgynek is jól áll az Őrnagy. Mackósabb, nem annyira szálkás és szigorú tekintetű, mint az általam elképzelt Lajos. Már-már apucis, de a szétesése nagyon flott. Szinte észrevétlen, pontról pontra adja lejjebb és lejjebb a tartását, enged és enged, mindig hajszálnyit. Nincs nagy dráma benne, általában így vesztjük el önbecsülésünk és tartásunk, mindig csak egy kicsivel lépünk lejjebb, apró mozdulatok sorozatával. Na még ezt is megtesszük a szent ügyért, efölött is szemet hunyunk, aztán észre se vesszük, mikor kerülünk végleg az asztal alá.
Ágika más tészta, a mozgalmista naiva (Csonka Szilvi), az örök rajongó, aki miután ledönti magánban az imádott papa-bálványát, egyből új ideát kreál magának, és az erősebb hím oldalára áll: imádni kezdi az Őrnagyot. Németh Judit teljesen belesimul a feleség, Mariska szerepébe, Ő az anya, aki felnéz urára, de az egyetlen célért: fia jobb életesélyeiért gondolkodás nélkül szolgál. A darab nálam ezektől a jól felvezetett jellemrajzoktól működik.
Jó, hogy visszacsempészi a szombathelyi rendezés a darabba a „rossz hírű nőt”, Gizi Gézánét. Vlahovics Edit alakítása sokat hozzátesz ehhez a csapatmunkához. Kevésbé idióta a páros számokat kedvelő Postás, Endrődy Krisztián, narrátorként ő is a vállán cipeli a darabot. Jó húzás az is, hogy az eredeti drámától eltérően mindjárt az elején belevágják a képünkbe az igazságot, még az őrnagy megérkezése előtt, hogy a háborúban harcoló fiú, Gyula hősi halált halt. Így abszurd igazán a következő két felvonás, hogy jó előre tudjuk, a Tót család áldozata tökéletesen hiábavaló.
Örkény István: Tóték – tragikomédia –
Örkény István művének színreviteléhez Székely Gábor kiváló prágai Macskajáték-rendezése nyitotta meg az utamat, amelyet 1974-ben mutatott be a cseh Nemzeti Színház. A Tóték pedig a Husa na provázku nevű, brünni kísérleti színházban került színre a hetvenes évek közepén. Jómagam a Tótékat a prágai Činoherní Klubban rendeztem meg 1982-ben, és a színház hét évadon át nagy sikerrel játszotta. Eddigi magyarországi öt Hrabal-bemutatóm, három Csehov-rendezésem és egy Kundera-színrevitelem után számomra logikus lépést jelent, hogy Örkény István e művét állítsam színpadra Szombathelyen. Csehovot, aki megértéssel ábrázolta az egyszerű emberek sorsát, valamint Hrabalt és Kunderát, akik nagy hangsúlyt fektettek a XX. században Közép-Európában élők nyakatekert és gyakran abszurd történelmi sorsfordulataira, sok közös vonás köti össze Örkénnyel. A csehek, a magyarok és a szlovákok ezt bőven megtapasztalták. Bizonyos motívumokat szükséges állandóan visszaidézni.
Nagy örömmel várom az újabb közös munkát a szombathelyi társulattal. Érdeklődéssel és csodálattal figyelem azt az energiát, amellyel a Weöres Sándor Színház nem mellőzhető művészeti intézménnyé vált nemcsak saját régiójában, hanem országos viszonylatban is.
(Ivo Krobot)
Szereplők:
Őrnagy / Szabó Tibor
Tót / Bajomi Nagy György
Tótné / Németh Judit
Ágika / Csonka Szilvia
Postás / Endrődy Krisztián
Gizi Gézáné, rossz hírű nő / Vlahovics Edit
Díszlettervező: Horgas Péter, Takács Lilla
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Koreográfus: David Strnad
Dramaturg: Duró Győző
Zenei vezető: Müller Péter
Korrepetítor: Falusi Anikó
Ügyelő: Juhász Ádám
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens: Győrvári Eszter
Nyelvi tanácsadó: Halász András
Rendező: Ivo Krobot
